Szeged és környéke

2015.10.07. 16:43

Az Európai Parlament plenáris ülésén is megemlékeztek Göncz Árpádról

Ujhelyi István, az MSZP európai politikusának kezdeményezésére az Európai Parlament plenáris ülésén is megemlékeztek a napokban elhunyt egykori köztársasági elnökről, Göncz Árpádról.

A szocialista EP-képviselő a strasbourgi tanácskozáson - közvetlenül a spanyol király felszólalása után - arról beszélt, hogy Magyarország gyászolja Európa egyik bölcsét, a magyar demokrácia egyik legnagyobb alakját.

Ujhelyi beszédében kiemelte, hogy szimbolikus éppen egy olyan napon megemlékezni a kelet-európai demokráciák egyik fő alakítójáról, amikor olyan fontos jelentőségű események történnek a házban (például huszonöt év után újra együtt szólal fel a német kancellár és a francia államfő), amelyek kizökkentenek minket a "mindennapos politikai adok-kapokból".


A szocialista európai képviselő, miután méltatta Göncz Árpád életútját, rámutatott, hogy elnöksége óta nem volt hozzá hasonló, népszerű, a társadalom által rajongásig szeretett vezetője Magyarországnak. Ujhelyi István parlamenti felszólalásában kiemelte, hogy Göncz Árpád tizenöt évvel ezelőtt "Vision for Europe" díjat kapott az egységes Európa megteremtéséért folytatott áldozatos munkájáért, egyik gyermeke, Göncz Kinga pedig tagja is volt az Európai Parlamentnek.

„Valahol a népszerűség igazi titka, ha az ember nem igazodik mindig a népszerűség követelményeihez (...) A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan." - Ujhelyi ezzel a két idézettel búcsúzott az egykori államfőtől, hozzátéve: Göncz Árpád öröksége útmutatóul szolgál a mai kor minden politikusának.
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!