Szeged és környéke

2015.10.27. 21:04

Ha rákkeltő, ha nem: kelendő a kolbász és a szalonna

Csongrád megye - Egy nappal azután is kelendő volt a kolbász és a szalonna, hogy az egészségügyi világszervezet rákkeltő anyagnak minősítette a vörös húsokat és a feldolgozott hústermékeket.

Fekete Klára

Nincs akkora vész

Egy embernek, aki nem dohányzik, nem iszik alkoholt, nem stresszel, plusz sokat mozog, 5 százalék esélye van arra, hogy rákos legyen. Ezt az 5 százalékot növeli meg 18 százalékkal a rendszeres szalámi- vagy kolbászevés: tehát aki amúgy egészséges, és imádja a füstölt árut, az 5 helyett 5,9 százaléknyi veszélyhelyzetet hoz össze magának. A rendszeresség pedig azt jelenti, hogy napi 50 grammnyi feldolgozott húst fogyasztunk. A vörös húsnál – ami sertés-, marha- és birkahús – 100 gramm rendszeres fogyasztása növeli meg 17 százalékkal a veszélyt.
– Szerintem nem igaz, hogy az összes vörös hús és füstölt áru rákkeltő lenne: eddig is ettük, a jövőben is enni fogjuk – mondta [namelink name="Csillag Dénes"] hentes a Mars téri piacon. – A régi öregek se haltak meg emiatt rákban. Annyi igazság lehet benne, hogy ha sokat eszünk, rosszat teszünk vele az egészségünknek. De mértékkel mindent szabad fogyasztani.

– Az állandó vevőink egyébként továbbra is ugyanannyi sertéshúst és kolbászt vásárolnak, mint eddig, és nem hallottam, hogy beszélnének a témáról – tette hozzá Csillag Dénes, a Kotroczó húsbolt hentese.

[namelink name="Papp Kitti Petra"] a szülei saját készítésű füstölt termékeit árusítja rendszeresen a Mars téren, a tanyai piacon. Szerinte nem rákkeltők az asztalán kínált kolbászok és a szalonnák, amelyeken nagy betűkkel szerepel a származási hely, Deszk neve is. A fiatal lány egyébként csak a kolbászt szereti, de abból se eszik naponta.
Miért kérdezősködtünk Szeged gyomrában, a Mars téren?

A WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének rákkutató ügynöksége hétfőn publikált egy tanulmányt, amely sokkolta az embereket. A szakértők a pácolt és feldolgozott húsokat például pont ugyanabba a kategóriába, a rákkeltő anyagok első csoportjába sorolták, ahol az azbeszt, az arzén, az alkohol és a dohány szerepel. Szerintük egyértelmű, hogy fogyasztásuk a bélrák kialakulásának kockázatával jár.
 

Rákkeltő hústermékekkel ijesztget a világszervezet. Fotó: Kuklis István (galéria)

[namelink name="Menczel Lászlóné"], a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára is reagált a hatalmas port kavart bejelentésre. Kifejtette, hogy tudománytalannak tartja. Szerinte nem támaszthatják alá egészségügyi vizsgálatok, hogy a sertéshúsból készült termékek rákkeltők lennének. A sertéstartás Magyarországon is alkalmazkodott a jelenlegi elvárásokhoz, az állatok zsírtartalma a minimálisra csökkent – mondta. Hozzátette: több vizsgálat is kimutatta, hogy a sertéshús fehérjében gazdag, koleszterint pedig jóformán nem is tartalmaz.

Megkérdeztük Éder Tamást, a Bonafarm csoport vállalati kapcsolatok- és PR-igazgatóját, mit szólnak ahhoz, hogy a Pick termékei is felkerültek a „WHO-listára". A vezető a hússzövetség közleményét küldte el, amellyel a Pick Szeged Zrt., mint a szövetség tagja, egyetért. A Magyar Húsiparosok Szövetsége határozottan elutasítja a WHO rákkockázati besorolását. Úgy vélik, félrevezető, ha az életmódból és az étrendből egy tényezőt emelünk ki és azt tesszük felelőssé bizonyos megbetegedések kialakulásáért. A kockázatot sok tényező befolyásolja, a kor, a genetika, az étrend,  a  környezet és különösen az életmód. Nem egy adott  élelmiszercsoport jelent önmagában egészségügyi kockázatot, hanem az egészségtelen életmód és azon belül a nem megfelelő étrend.
 

Olvasóink kommentjei

[namelink name="Földi Csaba"]: A WHO egye meg a műanyag kaját, én meg megeszem ezt a rossznak titulált vörös húst, szalonnát, kolbászt...
Mészáros Szilvia: Most tértem vissza a régi jó étkekre. Zsír, szalonna, kolbász, tepertő stb. Nem kellenek többé a műdolgok, írhat akármit a WHO.
[namelink name="Molnár Judit"]: Végül is nagyszüleink-dédszüleink is eléltek 80-90 évet ezeken a rákkeltő ételeken...
[namelink name="Kovács Éva"]: Ennyi erővel már lassan éhen is halhatunk, mert minden rákkeltő, hizlal stb. Én igenis azt eszek, ami jólesik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!