Szeged és környéke

2015.10.30. 20:35

Kilencedik helyen áll a szegedi teátrum

Szeged - Az EMMI friss statisztikái szerint a vidéki színházak közül a szegedi teátrum a 9. lett a fizetőnézőszám szerinti toplistán a 2014/15-ös évadban. Gyüdi Sándor főigazgató megmagyarázza, hogyan kell értelmezni a számokat.

Hollósi Zsolt

Gyermekelőadások – később

A Szegedi Nemzeti Színház tájékoztatja a közönséget, hogy a november 6-ára (péntekre) meghirdetett 10 órai Hamupipőke-bérletes és a 14 órai Törpilla bérletes Rózsa és Ibolya gyermekelőadások technikai okok miatt elmaradnak. Az előadásokat későbbi időpontban pótolják, amiről az érintetteket tájékoztatják; a megváltott bérletek és jegyek a pótelőadásokra érvényesek.
– Az adatsor tanulságos, de nem valamiféle értéksorrend – hangsúlyozza [namelink name="Gyüdi Sándor"], a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) friss statisztikája alapján készült táblázatunkkal kapcsolatban.

– A színházak előadásszámát elsősorban a technikai feltételek (játszóhelyek száma, mérete, próbaszínpad megléte vagy hiánya, raktározási lehetőségek) és a személyzet (művészek, technikai apparátus) létszámai határozzák meg. A nézőszámot az előadásszámon kívül a kitűzött művészi célok, ezzel összefüggésben elsősorban a produkciók műfaji összetétele határozza meg. Nyilvánvaló, hogy egy bohózat vagy egy musical közönségvonzó képessége sokszorosa egy kortárs magyar drámáénak vagy egy operáénak. Az állam mindezt – nagyon bölcsen – figyelembe veszi, azaz a támogatás a technikai paraméterek és a művészi teljesítés részletes adatsorából számítódik, a törvényben meghatározott módon. A művészi teljesítmény a színház különböző produkcióinak száma és műfaji gazdagsága, művészi értéke alapján, normatív módon eredményezi a támogatást. Az összegben tehát e komplex értékelés fejeződik ki, így joggal lehetünk rá büszkék, hogy az élen lévők közé tartozunk.
 

 Jelenet az előző szezon egyik szegedi produkciójából, az Ahogy tetszikből. Fotó: Kuklis István

Jelenet az előző szezon egyik szegedi produkciójából, az Ahogy tetszikből. Fotó: Kuklis István

A magyar színházak éves összesített nézőszáma a 2008-as gazdasági válság hatására 4,5 millióra csökkent. Azóta viszont folyamatosan emelkedik, 2013-ban 5,8 millió, 2014-ben már 6,4 millió jegyet és bérletet vásárolt a közönség. Ha az EMMI idei adatait összevetjük az előző évivel, az is kiderül: miközben a miskolci teátrum egyetlen évad alatt 5 ezerrel, a győri pedig mintegy 10 ezerrel tudta növelni fizetőnézőszámát, a szegedi közel ezer jegyvásárlót veszített. Ez persze nem sok, különösen, ha a debreceni színházhoz hasonlítjuk, ahol egyik szezonról a másikra 8300 nézővel lett kevesebb.

– Ha a nézőszámadatokat kiemeljük, azok a színházak lesznek az élen, amelyek nagyobb arányban játszanak musicalt, operettet és kabarét. Ha ilyen mennyiségi adatokat tekintenénk értékmérőnek, akkor a példányszámok alapján a Csók és könny értékesebb lenne a Tiszatájnál, bármely krimi bármely verseskötetnél, az eladott jegyek száma szerint egy közepes popegyüttes rangosabb a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál. A színházi produkciók terén is egyre kisebb a nézőszám a tömegszórakoztatástól a magas művészetig terjedő skálán. Érdemes azt is számításba venni, hogy Szegeden – ellentétben a nagyobb nézőszámot felmutató színházak városaival – az ország legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválja működik, idén 73 ezer – nem kis részben szegedi – nézővel, tehát egyfelől nem ellátatlan a közönségünk, másrészt ugyanúgy többfelé oszlik a nézőszám, mint a fővárosban – mondja Gyüdi Sándor.
 

– A közönség igényeire természetesen odafigyelünk. Az egyes produkciók előadásainak számát a nézői érdeklődést figyelve alakítjuk. Igyekszünk sokfélét kínálni, a publikum hangulatának változását követni az évad programjának kialakításában, erre való tekintettel akár szezon közben is módosítunk a terveken. A nálunk hiányzó műfajokat népszerű vendégelőadások meghívásával pótoljuk, ahogy – hagyományainknak megfelelően – az év végi ünnepek idején is megfigyelhető lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!