Szeged és környéke

2015.11.25. 18:43

Mosolygós csalamádé karácsonyra

Közfoglalkoztatási adventi vásár és konferencia nyílt tegnap a megyeházán, ahol szinte mindent megvásárolhatnak az érdeklődők, ami a karácsonyi készülődéshez és az ajándékozáshoz kell.

Salánki Zsófia

Az aulában felállított, fehér díszekkel ékesített karácsonyfa körül kézzel készített szőnyegeket, párnákat, gyertyákat láthatnak az érdeklődők, de bőven akadt például őrölt pirospaprika, száraztészta, lekvár és különféle zöldségek is. Számos település képviselteti magát, például Kistelek, Árpádhalom, Csanádalberti és Mártély is. 

Az ünnepélyes megnyitón Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja elmondta, büszkeséget érez, hiszen a termékek magukért beszélnek. Arra biztatta a közfoglalkoztatottakat, hogy ne adják fel a küzdelmet, hiszen piacképes termékeket állítanak elő, amelyekre van igény.
 

Paprikát és mindenféle finomságot vásárolhatunk az ünnepi készülődéshez még két napig. Fotó Karnok Csaba (galéria)



– Nagyon szeretjük a savanyúságot, amikor készítjük, néha nassolunk is belőle – mesélte mosolyogva Hetény Zsuzsa, aki Berényi Zsoltnéval és Safarikné Nagy Krisztinával kínálta a mártélyi savanyúságokat. 

Minden volt, ami szem- szájnak ingere. Cékla, uborka, sőt ember alakúra formázott répa, mosolygós almapaprika és hal alakúra vágott uborka is került a vegyes savanyúba. A vásár vasárnapig tart a megyeháza aulájában, ahol a finomságokat nemcsak megvásárolni, hanem kóstolni is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!