Szeged és környéke

2016.04.18. 09:13

Ösztöndíjat kaptak a legkiválóbb joghallgatók

Átadták az első nemzeti kiválósági és tanulmányi jogászösztöndíjakat: a Szegedi Tudományegyetem több mint kétszáz hallgatója részesült az igazságügyi tárca által a jogászképzés színvonalának emelése érdekében alapított támogatásban.

Munkatársunktól

[namelink name="Trócsányi László"] igazságügyi miniszter a szombati ünnepségen hangsúlyozta: a kormány számára nem lényegtelen, milyen a jogászképzés színvonala. A mai hallgatókon múlik, az igazságszolgáltatás miként fog egykor működni.


Az igazságügyi tárca abban is támogatja a diákokat, hogy szakmai gyakorlatukat a minisztériumnál vagy más központi államigazgatási szervnél teljesítsék. Trócsányi úgy fogalmazott: fontosnak tartja, hogy az ösztöndíjasokból valódi szakmai közösség alakuljon ki, olyan kutatási műhelyek jöjjenek létre, amelyek munkájába a minisztérium is bekapcsolódhat.


Kimagasló tanulmányi eredménye és szakmai teljesítménye alapján az SZTE 69 államilag finanszírozott vagy önköltséges képzésen részt vevő hallgatója pályázott sikerrel a nemzeti kiválósági jogászösztöndíjra, amely havonta 50 ezer forintos támogatással jár. Tanulmányi jogászösztöndíjat – amely az elért átlagtól függően havi 10 és 30 ezer forint közötti összeg – 169 önköltséges képzésen részt vevő szegedi hallgató kap.


[namelink name="Szabó Gábor"] rektor hangsúlyozta, az egészséges felsőoktatás mindenütt a természet- és társadalomtudományok egységén alapul. Az akadémikus leszögezte, a kiváló teljesítményt elérő hallgatók támogatása méltó a minőségi felsőoktatás szelleméhez. El kell ismerni, ha valaki komolyan készül jövendő szakmájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!