Szeged és környéke

2017.06.11. 15:41

Ezreket mozgatott meg a gamer show: Pamkutya és a virtuális valóság volt a szegedi rendezvény sztárja (galéria)

Míg több ezer gyerek és a fiatal mint a mérgezett egér rohangált össze-vissza, szüleik megadóan bámultak a semmibe, vagy próbálták utolérni őket. A generációs különbség tapintható volt. Vasárnap a régió legnagyobb gamer és IT rendezvényének adott helyet az Ady téri SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ.

A. T. J.

Már a 10 órás kapunyitó előtt soha nem látott sorok kígyóztak az Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja körül. A TIK előtti térre tilos volt behajtani, a bejáratot kordonok zárták el és biztonságiak őrizték. Vasárnap a régió legnagyobb gamer és IT rendezvénye, a PlayIT Show költözött Szegedre.


A hivatalos tájékoztatók szerint látogatók kipróbálhatták a legújabb játékokat, az új generációs konzolokat; változatos, új programokon vehettek részt; helyszíni versenyeken bizonyíthattak, előselejtezős versenyek döntőbe jutott csapatainak szurkolhattak, exkluzív áron vásárolhattak a standokon; megismerhették, kipróbálhatták a legújabb kütyüket, a színpadon pedig előadások várták őket. 

 A nagyteremben Pamkutya volt a sztár. A két fiatalembert, aki vicces videókat készít a YouTube-ra, őrületes ováció fogadta. Fotó: Kuklis István

A nagyteremben Pamkutya volt a sztár. A két fiatalembert, aki vicces videókat készít a YouTube-ra, őrületes ováció fogadta. Fotó: Kuklis István

A helyszínen ez úgy nézett ki, hogy a zsúfolásig telt, egyre levegőtlenebbé váló TIK-ben izgatott kamaszok és gyerekek ezrei próbáltak hozzáférni valamelyik különleges játékhoz, vagy közös fotót, szelfit készíteni egy istenített játékossal, vagy YouTube sztárral.


– A gyerekekért mindent! – jelentette ki Kőnigné Ringler Szilvia. Szilvia fia osztálytársának édesanyával, Juhász Szilviával és négy gyermekükkel érkezett a show-ra Bajáról. Vonattal jöttek Szegedre, belépőkkel, jeggyel, költőpénzzel együtt 30 ezer forintot költöttek a kirándulásra. Hogy ez miért érte meg arról a 12 éves Kőnig Márton beszélt. – Lehet videósokkal találkozni, és olyan nagyon drága dolgokat kipróbálni, amit máshol nem. Budapesten több órát kell várni egy játékra, itt nem. Nekem Beniipowa a kedvencem, ő egy játékos, akitől sokat lehet tanulni – sorolta.

Cosplay show is volt: a legnépszerűbb számítógépes játékok szereplői elevenedtek meg vasárnap a TIK-ben. Fotó: Kuklis István

Cosplay show is volt: a legnépszerűbb számítógépes játékok szereplői elevenedtek meg vasárnap a TIK-ben. Fotó: Kuklis István

Vannak ugyanis akik pusztán azzal tesznek szert hírnévre a YouTube videómegosztó oldalon, hogy az elképesztően népszerű játékokkal – Minecraft, League of Legends, Call of Duty – játszanak, ezt rögzítik és felteszik a netre. Aztán lehet tőlük tanulni. Egy ilyen fiatal, kapucnis melegítős fiút akkor a tömeg vett körbe az egyik lépcsőfordulóban, mintha Justin Bieber tűnt volna fel a szelektív hulladékgyűjtők mellett.


Míg a gyerekek izgatottan keresték legújabb, legizgalmasabb játékokat, a szülők nagy része törődött, némileg zavarodott tekintettel bámult a semmibe. Nem így Váradi István, aki egy retro játék, a tenisz primitív elődjével – amikor egy függőlegesen mozgó vonallal kell visszaütni a labdát az ellenfél térfelére – játszott tízéves kisfiával Armanddal. Meglegyeztek abban, hogy ebben apa jobb, a Call of Duty pedig Armand erőssége.

Ezreket mozgatott meg a gamer show: PlayIT a TIK-ben. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


A nyolcéves Kónya Koppány tátott szájjal bámult a semmibe fején az Oculus Rift virtuális valóság szettel. – Ez nagyon durva, annyira élethű – lelkendezett magáén kívül, majd amikor arra kértük, foglalja össze az élményeit, azt mondta, nem tudja szavakba önteni. – Fogd meg a szívem, hogy dobog – mondta izgatottan édesapjának, akit pedig a készülék ára izgatott fel. A fejre illeszthető szett 250 ezer forint, de ehhez kell egy olyan csúcs számítógép, ami el is bír vele, ennek ára 530 ezer forintnál kezdődik.

Címkék#Szeged#TIK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!