Itt még Jézuska is született - hogy lehet bírni 50 évig ezt a munkát? A magyarok, a lengyelek tudják a választ

– Falun születtem 1947-ben. Nyolcadikos voltam, amikor apámat beléptették a téeszbe, vártak volna oda engem is dolgozni. Egy falubeli ismerősöm Vácon öntőnek tanult. Gondoltam, az jó messze van, megyek én is – így kezdődött a felnőtt élet Kenyeres József számára. – Budapesten fejeztem be a szakmunkásképző harmadik évét. Naponta két órát utaztunk a műhelybe menet, rohantunk a villamosra. Egyszer eljöttem Szegedre, egy másik ismerősömhöz, és ahogy leszálltam a buszról a Takaréktár utcában, megláttam a Széchenyi teret. Hétköznap tele volt pihenő emberekkel. Mondtam a srácnak, én ide eljövök dolgozni, keressen nekem munkahelyet.

5 forint 50 fillér

– Három nap múlva jött utánam a távirat Budapestre: jöhetek, lesz állásom az öntödében. 1965-ben, 5 forint 50 filléres órabérrel kezdtem. Ahogy Algyőre megérkezett az olajipar, és innen páran odamentek dolgozni, az akkori igazgató olyan bérfejlesztésbe kezdett, hogy a szakmában a három megyében sehol nem volt olyan jó fizetés, mint nálunk.

Az egykori kézi formázó innen ment katonának. Utána megnősült, lakásigénylést adtak be – majd mégis egy százéves sándorfalvi házat vettek, hogy 1973-ban lebontsák, és újat építsenek a portára. József idővel más munkakört kapott, aztán megint újabbat. – 75–76-ban volt egy mozgalom: a fizikai munkásokból legyen jogász. Mivel néha többet mondtam, mint kellett volna, be akartak iskolázni, de nekem rossz a helyesírásom. Eldöntöttem: énrajtam ne nevessenek, ha megírok egy kérvényt, és tele van hibával. Aztán mégis megtalált a feladat, a munkaügyi döntőbizottságban – olyan volt, mint a bíróság, elnökkel, ülnökökkel – dolgoztam, és előtte jártam jogi oktatásra. Harmincöt éve az érdekképviseletben is dolgozom. Adódott ilyen ügyben vitám, amiben az igazamért el kellett menni a legfelsőbb bíróságra.

Azért most is öntőmunkás. Lapátolja, aztán kézzel is igazgatja a szénporral kevert kvarchomokot a formaszekrényben, aztán pakolja rá a súlyokat, hogy ne mozduljon el, amikor beleömlik a forró anyag. A kis szériában készülő emlékezetesebb öntvények között született a keze nyomán Jézuska, egy soproni díszkút, és ő öntötte a szőregi bandérium ágyúját, amelyet lehet látni hagyományőrző rendezvényeken. Most nagyrészt az autó- és a gépiparnak dolgozik a Kálvária sugárúti  üzem.

A Szegedi Öntöde elődjét 1936-ban alapították, 1994- ben privatizálták, jórészt a volt dolgozókból alakított cég, amely a mai napig tulajdonos. A kft. 80 százalékban exportra dolgozik, évente 5000 tonna öntvény készül itt. Ma már elektromos kemencékkel olvasztják 1470 Celsius-fokosra a vasat, amely gyönyörű színben folyik a csapoláskor. Ilyenkor a közelben igazán meleg van, hőségben még melegebb. Akik régen ide jöttek dolgozni, ugyanúgy korengedménnyel mehettek nyugdíjba, mint többek között a rendőrök és a katonák. Nemrég ezt eltörölték, de Kenyeres Józsefre még vonatkozott. Lassan húsz éve nyugdíjas. Maradt.

Most 160-an dolgoznak az öntödében, sokan az ötvenes korosztályból, de vannak fiatalok is. Velük együtt a magyar munkavállalók 15,9 százaléka végez nehéz fizikai munkát.

A hollandok fele ül

 Az Európai Unióban csak Görögországban és Lengyelországban tesz ki nagyobb arányt ez a kategória. Hollandiában, Németországban és Luxemburgban ez egészen kevés, ott meg a munkavállalók között többségben vannak az ülőmunkát végzők. Igaz, a sofőrök is ebbe a kategóriába tartoznak. Nálunk a dolgozóknak csak a harmada ül végig a munkaidejében.

Azt, hogy mi számít könnyűnek és nehéznek, rögzítik a jogszabályok. De arról, hogy mi a legkeményebb munka, mindenkinek más tapasztalatai vannak. A közösségi oldalon feltett kérdésre akadt, aki a saját szakmáját írta – ács –, más a bányászatot, a kőművesek, a pékek munkáját említi. Aki a tévégyárat gyűlölte, és pár hétig bírta a szalag mellett, jobban viselte a búza zsákolását, a vagonpakolást. Sokat számít, ha az ember sorkatonaként azért került az alsózsolcai betonelemüzembe, feszített E-gerendát gyártani, mert civilek nem vállalták. „Én vájár voltam – már ha emlékszik még valaki erre a szakmára –, és nagyon szerettem a bányában dolgozni, bányászok közt lenni. Húsz-harminc évesen minden fizikai munka virtus volt, vagy miként ötven-hatvan évesen maratonokat és száz kilométereket, vagy 24 órát futni" – írta egy dunántúli nyugdíjas ismerős.

Egy szavazáson az első helyen a szakácsmesterség végzett, a hajnali kelés, késő esti lefekvés, a szűk helyen, melegben, nagy stresszben ácsorogva, forgolódva végzett munka miatt. A foglalkozás-egészségügyi szakorvos azt nézi, mennyire megterhelő a szervezetre az adott munka, fizikailag vagy pszichésen. Számít, ha nagy terhet kell mozgatni. Így az ápolóké is nehéz fizikai munka, hiszen sokszor az ágy fölé hajolva emelik az embert. A meleg – az öntödében vagy a gumigyárban – mellett az állandó hideg is megterhelő, így az élelmiszeriparban, a hűtött raktárakban. Az extra terhelés szűk helyen szintén nehezebben bírható. Ahogy a szalagmunka, főleg, ha sietni kell – ilyen az autóipar és talán a teljes beszállítói háttere, amelyben nagyon sokan dolgoznak Magyarországon. A több műszakos munkarend sem mindegy, milyen. Egy élelmiszeripari üzemben 3 napig 12-12 órát dolgoznak, aztán 3 napig pihennek, majd újból 3 nap munka jön, 12 órákkal, de másik napszakban. Ezt nem viseli könnyen az ember – ahogy persze azt sem, ha megalázóan bánnak vele.

Hű, akkor én most leülök!

Hogyan lehet bírni egészséggel? Az Origo nemrég idézett egy 200 ezer fős mintát összesítő kutatásból, amely arra az eredményre jutott, hogy a férfi fizikai munkások esetében 18 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem érik meg az időskort, mint azok, akiknek szellemi foglalkozásuk van. Maguk a kutatók vetették föl azt, hogy a vizsgálat úgy volna igazán korrekt, ha hasonló életmódot folytató, ugyanolyan stresszterhelésnek kitett embereket hasonlítanának össze – ha lenne ilyen mintavételre lehetőség, és nem fogadnák el törvényszerűnek, hogy aki fizikai munkát végez, az szükségképpen szegényebb, nagyobb eséllyel dohányzik, és nem sportol szabadidejében. – Az adottságon múlna, vagy azon, hogy odafigyel az ember? Ezt nem tudnám megmondani – mondja Kenyeres József.

– Azt tudom, hogy én 54 éve vagyok itt. Sokan elmentek nyugdíjba azóta, és mivel a nyugdíjasainknak is szervezek találkozókat, látom őket. Aki úgy megy el, hogy hű, akkor én most leülök, és nem csinálok semmit, az általában gyorsan leépül. Volt egy kolléga, aki jó ideig nem mozdult otthonról, aztán összejött egy asszonnyal, aki mindennap elvitte sétálni. Vele találkoztam nemrég a Széchenyi téren, nyolcvanegynéhány éves. Nekem ott a kertem. Otthon azt láttam, hogy a konyhára való zöldség megterem a ház körül, a szőlő is. Az inasévekben ebből kimaradtam, de amikor megvettük a házat, bepótoltam. Gyerekkoromban is szerettem a virágot. Itt aztán, hogy a magam gazdája voltam, elkezdtem ültetgetni. A kevéske virágból egyre több lett, egy időben a városgazdálkodás boltjainak is termeltem kardvirágot.