Szeged és környéke

2019.09.01. 16:52

Ezer méterről eltalálni egy húsz forintost: ejtőernyősök versenyeznek a reptéren

Ejtőernyős bajnokságot rendeznek a hétvégén a Szegedi Repülőtéren, ahova külföldről is érkeztek csapatok. Az győz, aki a legpontosabban ugrik.

Suki Zoltán

Sokan egy hokedliről sem tudnának úgy leugrani, hogy eltalálják az ülőalkalmatosság mellé tett kispárnát, ez egészen biztos. De vannak, akik ezt ezer méteres magasságból is megcsinálják, miután kiugrottak egy repülőből. Ezeknek az ejtőernyősöknek rendeztek hétvégén célbaugró versenyt a Szegedi Repülőtéren. Nekik egy két centiméteres célkeresztet kellett eltalálniuk, és sok versenyzőnek ez simán ment is. Az esemény már a huszadik volt, és a Magyar Tartalékosok Szövetsége, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, a Délvidéki Aero Club Klasszikus Ejtőernyős Szakosztálya, Szeged várok és a Magyar Ejtőernyős Szövetség rendezte.


Várnagy Gyula, aki a versenyigazgató és a főbíró is volt egyben a Délmagyarországnak elmondta, hogy a versenyre hét országból 13 csapat érkezett. A versenynek volt egy hazai és egy nemzetközi része is,

- Ez egy sport, célbaugrás. Van egy célpont, aminek a középpontjában egy két centiméteres kör van, és ezt kell a versenyzőknek érinteni az első testrésszel, ami általában a láb szokott lenni – mondta a főbíró.


Azt is megtudtuk tőle, hogy az ejtőernyősök ezer méteres magasságból ugranak.


A rendezvény megnyitóján Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy Magyarország kormányának az egyik legfontosabb feladata a biztonság megteremtése.


- Ennek az egyik része az ifjúság hazafias, és honvédelemre nevelése, amiben a sportok, a katonai és technikai sportok nagyon nagy jelentőséggel bírnak – fogalmazott a helyettes államtitkár.


Erdélyi Lajos azt is elmondta, hogy várják a honvédségbe azokat a fiatalokat, akik elhivatottságot éreznek a haza védelmére.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!