Szeged és környéke

2019.09.11. 08:00

Radnótis sikerek: nem csak zseniket képeznek, de nagyon jók

Rendszerint jól szerepelnek a magyarok a különböző nemzetközi diákolimpiákon, ahol a csapatot sokszor erősíti egyetlen vidékiként szegedi diák. A Radnóti Miklós Gimnázium tanulói ebben az évben is taroltak: Weisz Máté a tavalyi sikere után idén is aranyérmes lett a közép-európai matekolimpián, Mendei Barna pedig az asztrofizikai diákolimpián remekelt.

Munkatársunktól

– A Radnóti nemcsak oktatási intézmény, hanem egy tudományos műhely is. A diákoknak kettős feladatuk van: egyrészt, hogy nagyon magas szintű általános műveltségre tegyenek szert, másrészt, hogy érdeklődésüknek, tudásuknak és céljaiknak megfelelően elmélyüljenek egy-egy tudományterületben, amellyel majd a későbbi pályájukon sikeresen és szívesen foglalkozhatnak – beszélt a neves gimnázium szellemiségéről Nagy Anett megbízott igazgató. Hozzátette, nagyon büszkék diákjaikra, akik akár hazai vagy nemzetközi versenyeken jól szerepelnek. Ehhez az intézményvezető szerint alapvetően három dolog szükséges: kiváló, céltudatos diákok, elhivatott, szakmailag felkészült tanárok, valamint az a diákközösség, akik megértik e különleges tehetségű fiatalok gondolkodását. Elmesélte, volt két diákjuk, akik versenyeken rendszeresen egymás mögött végeztek, és egyikőjük mindig egy-két ponttal maradt el társától, mégsem volt irigység köztük, ugyanis ők arra tanítják a gyerekeket, hogy nem a másikat kell legyőzni, hanem önmagukat.


A két kiválóságról szóló írásunkat keresse a szerdai Délmagyarországban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!