Szeged és környéke

2015.12.07. 21:05

40 évre tervez Mohos doktor Tiszaszigeten

Tiszasziget - Hatezer háziorvos közül mindössze 23-an vannak 30 évnél fiatalabbak. Egy ilyen fehér holló kezdett egy hete Tiszaszigeten.

Dombai Tünde

Üres praxisok


Megyénkben jelenleg öt üres praxis van az Országos Alapellátási Intézet honlapján található adatok szerint. Megírtuk: Nagylakon, Mindszenten, Székkutason, Csanyteleken és Bakson betöltetlen a státusz. Hogy ezek közül pályáztak-e már valamelyikre, egyelőre nem lehet tudni. (Milliós jutalomért sem kellenek az üres praxisok, 2015. augusztus 8.)

– Nagyon rendes az új háziorvosunk. Megvizsgált, szakrendelésre adott beutalót, vérvétel is lesz. Csak itt maradjon a doktor úr! Előtte két-három évente cserélődtek az orvosok. Mire megint jöttem, már más ült a rendelőben – hallottuk tegnap a tiszaszigeti házi- és gyermekorvosi rendelőből kijövő betegektől. Mohos András doktor egy hete vette át a praxist az elődjétől.


– Előttem alkalmazottak voltak az orvosok, én pedig megvettem a praxisjogot. Negyven évre tervezek. Mindig ez volt az elképzelésem, hogy szegedi lévén a nagyváros melletti faluban dolgozhassak. Arra vágytam, hogy ne csak a betegséggel, hanem az emberrel foglalkozzam. Akit ellátok csecsemőként, az harmincévesen is bejöhessen hozzám az ő gyerekével. Felmerült, hogy miért nem megyek külföldre, de én itt akarom bebizonyítani a közvéleménynek és a szakmának, hogy a háziorvoslást is lehet jól csinálni. Az is lehet karrier, itt is lehet kutatni, képezni magam. Az eddigi tiszaszigeti tapasztalataim biztatók – mondta első hetéről a 27 esztendős szakember.


Gyakorlattal a háta mögött vágott bele a praxisvásárlásba. A hat év általános orvosegyetem után még három és fél évet kell tanulni a háziorvosi szakvizsgáig. Ezzel olyan vegyes praxist is el tud látni, mint a tiszaszigeti. Úgy emlékszik, a szegedi orvosegyetem évente nagyjából húsz hallgatót vesz fel a háziorvosi szakképzésre. Sokan azonban be sem fejezik a tanulmányaikat, mások rögtön külföldre mennek. Így kevés az utánpótlásuk az elöregedő háziorvosoknak, pedig a kétharmaduk már ötven év feletti. A tavalyi statisztika szerint a hatezer hazai háziorvos közül 30 évnél fiatalabb mindössze 23 akadt.

 

Mohos András egy hete praktizál a faluban. Nem betegségekkel, hanem az emberekkel akar foglalkozni. Fotó: Kuklis István

Mohos András egy hete praktizál a faluban. Nem betegségekkel, hanem az emberekkel akar foglalkozni. Fotó: Kuklis István

– A jó praxisnak nyilván megvan az ára, az ingyen betölthető körzet más miatt nem vonzó. Másrészt annak az orvosnak, aki praxisjogot vásárol, vállalkozást kell alapítania, vagyis kockáztatnia kell. Sokszor emiatt nem találkozik a nyugdíjba vágyó és a kezdő kollégák elképzelése – tette hozzá [namelink name="Mohos András"].


A fiatal orvos rezidensként a zákányszéki [namelink name="Mester Lajos"] doktor mellett, majd a mórahalmi központi ügyeleten, illetve egy kelebiai körzetben helyettesítőként szerzett tapasztalatokat. Végül hosszas mérlegelés után, az állami praxispályázat 4 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával vette meg a praxisjogot és a rendelő felszerelésének egy részét. Ennek fejében 4 évig „röghöz van kötve". Azt nem árulta el, hogy a támogatás betakarta-e a praxis árát. Azt viszont elmondta, hogy a falu lakosságának 80 százaléka, 1350 ember hozzá jár.


Az utánuk járó kártyapénzből egyensúlyban tartható a praxis. Vagyis kigazdálkodja a saját és a nővér fizetését, a rezsit, a bérleti díjat és a szükséges beszerzéseket. Ellátja a rendelési időt, otthonukban is felkeres betegeket, sürgős eseteket is ellát, és elvégzi a sok-sok adminisztrációt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!