Szeged és környéke

2019.07.10. 19:16

A cél Csongrád megyében is a teljes foglalkoztatás elérése

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére - Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára - is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot - mondta Varga Mihály.

Munkatársunktól

A pénzügyminiszter közölte, a tavaly augusztusban indított program eredményes: eddig több mint 21 ezer ember munkába állásához járult hozzá a keleti országrészben, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak száma.


Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében így duplájára nőtt a sikeres kiközvetítések száma az egy évvel korábbihoz képest. A második ciklusban sorra kerülő Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hónapok tapasztalata alapján több mint 80 százalékkal többen találtak munkát. A mostani bővítéssel összesen már tíz megyében zajlik a program.


A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta is fokozatosan csökken, 3,4 százalékra süllyedt, ami a negyedik legalacsonyabb az EU-ban. A cél, hogy a meglévő, közel félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, és megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!