Szeged és környéke

2019.07.26. 13:08

A piacon jól fogy a csemegekukorica

Régen inkább kuktában főzték, ma már párolva és grillezve is népszerű a csemegekukorica. Termelésében Magyarország nagyhatalomnak számít, Európában az első - Csongrád megyében is nagy területen vetik.

Kovács András

Népszerű nyári étel a csemegekukorica, a szélsőséges tavaszi időjárás ellenére jó állapotban vannak a táblák, hetek óta árulják már a csöveket a szegedi Mars téren is. A nagycsarnokban, ahol azért több a portékáját a nagybani piacon beszerző viszonteladó, csak egy-két helyen találtunk csemegekukoricát, a szabadtéren, ahol inkább őstermelők árulnak, annál többet.


– A gyerekeknek viszem, nehéz olyan zöldséget találni, amit szeretnek – mondta a szegedi születésű és nyáron hazalátogató Reményfi Judit, hozzátéve, nem főzi, hanem inkább párolja, és 20 perc bőven elég neki. Így nem veszíti el az ízét, kuktája meg nincs, mint a szüleinek és az összes szomszédjának egykor. Az eladó, Farkas Borbála erre csak bólogat, 120 forintért kínál egy cső valóban szép, Deszken termett kukoricát. Ő is, mint minden árus, részben megszabadította a csöveket a kukoricacsuhétól és szépen látszottak a világossárga, szabályos sorokban rendeződő szemek.


– Volt már jobb, több is – ezt már Koromné Katona Erzsébet mondta bordányi kukoricájáról.


A porba vetették, és csak nehezen indult meg, mutatja is a Basin fajtájú csöveket. Egy másik árus inkább elégedett a kukoricájával, Jánoshalmán termett és Dessertnek hívják, az utána következő számot már nem tudja pontosan. Ő is 120 forintért adja, 100-nál olcsóbbat nem is igen találtunk a piacon, pedig igazán bőséges volt a felhozatal.


A Szegedi Zöldség és Gyümölcs Nagybani Piacon sem igazán olcsóbb, a hét elején az első osztályú csövekért jellemzően 80-100, a gyengébbekért 50-60 forintot kértek a termelők. Itt persze nem csöves, hanem zsákos a kiszerelés, a nagyobból 20-25, a kisebből 25-30 a minimálisan megvásárolható darabszám. A multiknál is ott van már a hazai csemegekukorica, az Auchanban például 115 forintért adják – hozzátéve, hogy bomba áron.

Magyarország a világ három legfontosabb csemegekukorica-termelője között van, területe az első helyen áll Európában. – Jellemzően 30-34 ezer hektárról évente 500-600 ezer tonnát takarítunk be – tudtuk meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától. A táblák több mint 70 százaléka öntözött, ennek is köszönhető a nagy termelési biztonság. A július eleji viharokat a környékünkön megúszta a csemegekukorica.

Kevesen tudják róla, hogy a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle az országban. A belföldön gyártott csemegekukorica-termékek közel 95 százalékát exportáljuk. Konzervből több mint 200 ezer tonna volt a kivitel, míg a fagyasztott áruból 72 ezer tonnát szállítottunk külföldre. Főleg Németországba, az Egyesült Királyságba, Franciaországba és a lengyelekhez. A legfontosabb termőtájak közül kiemelkedik Hajdú-Bihar 14 ezer hektárral, de 3-4 ezer hektárnyi van egyebek között Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében is.

A termés kétharmadát a konzervipar, harmadát a hűtőipar dolgozza fel. Évről évre emelkedik a frissen vagy főttként értékesített csemegekukorica mennyisége is. A magyar fogyasztás évente mindössze évi 1-1,5 kilogramm feldolgozott termék személyenként. Ehhez jön még a frissen elfogyasztott, ám erről nincsenek adatok a kamaránál.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!