Szeged és környéke

2019.09.10. 18:28

A vadasparkra is lecsapott a hétfői vihar - Fotók

Kidőlt fák leveleit legelészték a kecskék.

A szeptember 9-én Szegeden végigpusztító orkánerejű szélvihar a Vadasparkot sem kímélte. A legfontosabb az, hogy nem történt baleset, sem emberi, sem állati sérülés! A vihart átélve és a fotókat elnézve, ez szerencsének is mondható, de persze mindent megtettek a dolgozók, hogy ne is fordulhasson elő ilyesmi. - tudtuk meg a Szegedi Vadaspark közleményéből.

 

Fotó: Endrédi Lajos/ Szegedi Vadaspark

Fotó: Endrédi Lajos/ Szegedi Vadaspark


Az állatokat az orkán közeledtével azonnal elzárták az állatkert munkatársai – a gyors reagálásukra nagy szükség volt, olyan erővel és hirtelenséggel csapott le a vihar. A látogatók be tudtak húzódni fedél alá a legnehezebb percekben, és igyekeztek segíteni azok kijutását, akik „bennragadtak" – többek között egy kerekesszékes látogató szorult segítségre a járdákat eltorlaszoló fatörzsek kikerülésében.


Ha több fotót szeretne látni, akkor kattintson IDE>>>


A kár azonban tetemes, ez már az azonnali szemrevételezéskor is kiderült, így a következő napon – ilyen még szökőévenként sem fordul elő – zárva tartották az állatkertet a látogatók elől. Azt tapasztalták, hogy számos egészséges fa dőlt ki vagy tört ketté, de szerencsére használhatatlanná egy létesítmény sem vált. Mindenesetre egy nap szükséges arra, hogy újra biztonságossá tegyék az állatkertet, hogy mielőbb újra kiengedhessék az állatokat a kifutóikba és újra látogatható legyen a Vadaspark.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!