Szeged és környéke

2019.07.31. 20:20

Az agyagban érlelt domaszéki sajt nem azoknak való, akik a mackósajtot szeretik - Galéria

Tejelő cigája juhok tartásával és sajtkészítéssel foglalkozik közel 20 éve Tóth Szabolcs, aki feleségével költözött ki a városból Domaszék melletti tanyájára.

Arany T. János

Tejelő cigája juhok tartásával és sajtkészítéssel foglalkozik közel 20 éve [namelink name="Tóth Szabolcs"], aki feleségével költözött ki a városból Domaszék melletti tanyájára– Mint városból szabadultak, jellemzően minden állattal próbálkoztunk a szarvasmarhától a csirkéig. Rengeteg ökörséget csináltunk akkoriban. Megfizettük a tanulópénzt. Nyitott ember vagyok, nem estem kétségbe egyszer sem – mondta Tóth Szabolcs, aki 1998-ban költözött ki feleségével a Domaszék melletti tanyavilágba.


– Kezdetben volt kecske és birka együtt, de végül több apró ok miatt úgy döntöttem, átállok a juhokra. Több olyan adottsággal rendelkeznek, ami ide való – magyarázta a családfő a konyhában, az asztalon négyféle sajtot kínálva.

Az udvaron legidősebb fia, a 19 éves Bendegúz egy készülő tejkonyha alapjait ásta, öccse Etele és húga, Csilla a közelben az állatokat legeltették. – Én csinálom egyedül, nyáron segítenek az ifjak – tette hozzá.


Szabolcs 1999 óta foglalkozik tejelő cigája juhok tartásával és sajtkészítéssel Széksósi Sajtpince néven. A fajta Anatóliából származik, Magyarországra a 18. század végén került a Balkánon és Románián keresztül. A nemesített vagy tejelő cigája kimondottan tejtermelésre szelektált fajta, 1999-től törzskönyvezik külön típusként. 2008-tól tartozik a törvényben is védett őshonos állatfajták közé.


Az asztalon sós savóban érlelt feta, klasszikus, 1-2 hónapos érlelt juhsajt és egy érdekes, egyéves „jószág", a viaszban érlelt juhsajt sorakozott. A borkóstoláshoz hasonlóan a legkönnyebbtől indultunk a legerősebb felé. Az erőteljes ízű, karakteres sajtot egy másik különlegességgel, a csehek népszerű sörkorcsolyájával, a hermelinnek nevezett, hidegen sajtolt olajban, hagymával, fűszerekkel eltett lágy sajttal nyomtuk el.

Nem azoknak való, akik a mackósajtot szeretik, agyagban érik a sajt Domaszéken - Galéria

A pincében további különlegességet mutat. Kísérletként agyagban érlelt juhsajtok lógnak a falon.


– Ezt a hosszú érlelésű sajtot a bogarak széttrollkodnák, viaszréteg és agyag van rajta. Vannak még lehetőségek benne. Ez egy játék számomra. Ami sikerül, az érdekes ízvilágot ad. Nem azoknak való, akik a mackósajtot szeretik – viccelődött a sajtkészítő. A tehéntejnél kétszer sűrűbb juhtej 4-5 literéből készül egy kiló sajt.


A városból kiköltözőkre váró kihívásokra visszatérve Szabolcs úgy fogalmazott, az ő történetük azért egyszerű, mert a feleségének van civil foglalkozása, iskolapszichológus, így kiegészítik egymást.


– Jól működnek a dolgok. Nem szeretném növelni az állományt. Ötvenes anyaállománnyal és a szaporulattal dolgozom. A minőséget fontosabbnak tartom a mennyiségnél. Másik hobbim a hagyományos gyümölcsfák gyűjtése. Hosszú távú tervem, hogy egy gyümölcsligetben legeljenek a juhaim – osztotta meg velünk Szabolcs.


.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!