Szeged és környéke

2009.11.18. 22:02

Búcsú a Slágertől, Danubiustól

Szeged - A Sláger és a Danubius rádió 12 év után elhallgatott. Az ezt megelőző döntés ellen tiltakozó szegedi hallgatók is piros szalagot tűztek autóikra. Éjfél óta a Neo FM és a Class FM műsora szól.

Bobkó Anna

– Rettentően szomorú vagyok, hogy megszűnik a Danubius rádió. Minden reggel őket hallgattam. Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs és Vadon Jani ökörködésén nevettem, ez űzte ki az álmot a szememből – mondta szomorúan a 35 éves Nagy Ferenc, aki felháborítónak tartja az ORTT döntését. A hozzá hasonlóan a Sláger és Danubius rádiót kedvelők országszerte piros szalagot kötöttek autójukra, így tiltakoztak a döntés ellen. Szegeden is több olyan kocsit láttunk, aminek az antennáján vörös madzag lobogott.

A hallgatók piros szalaggal tiltakoztak a médiahatóság döntése ellen. Fotó: DM/DV

A hallgatók piros szalaggal tiltakoztak a médiahatóság döntése ellen. A képen Bochkor néz.
Fotó: DM/DV

– Amikor autóban ültem mindig a Slágert vagy a Danubiust hallgattam. A Bumeráng volt a kedvenc műsorom Borossal és Bochkorral. A Sláger politikamentességét szerettem – magyarázta az 56 éves autófényező, Huszta János – Évek óta be volt állítva a rádiómon a frekvencia, soha nem tekertem el. Ha a pirosnál álltam, és láttam, hogy a mellettem lévő autó sofőrje is ugyanakkor nevet fel, mint én, tudtam, hogy ő is a Slágert hallgatja. Sokan vagyunk az országban, akiknek hiányozni fog.

Huszta János hosszú évek óta a Sláger rádió hűséges hallgatója volt, tiltakozása jeléül ő is kitűzte a piros szalagot. Fotó: Segesvári Csaba

Huszta János hosszú évek óta a Sláger rádió hűséges hallgatója volt, tiltakozása
jeléül ő is kitűzte a piros szalagot. Fotó: Segesvári Csaba

Tegnap reggeltől estig olyan számok mentek, amiket a hallgatók kértek – a Slágeren. A Danubiuson az utolsó órában csak rádióról szóló dalokat játszottak. Mindkét szerkesztőségben filmet forgattak az utolsó napról. A Sláger frekvenciáján éjfél után tíz másodperccel kezdte meg a sugárzást a Neo FM, a Danubiusén a Class FM. Földes Ádám, a Danubius vezérigazgatója az origónak elmondta: még keresik a lehetőségeket a folytatásra, az online tematikus rádióik addig is tovább üzemelnek. A Slágerrel kapcsolatban pedig felröppent a hír, miszerint a Roxy rádió sávján élne tovább.

Beugró Plusz a Neo FM-en – Zene és kultúra a Class

Beugró Plusz a Neo FM-en – Zene és kultúra a Class FM-en. A Neo túlnyomórészt zenét sugároz, műfaji vagy korszakbeli megkötések nélkül. A zene mellett olyan műsorokat is kínál, amelyek hangvételükben, tartalmukban újdonságnak számítanak a rádiós piacon. Lesz civil közszolgálati műsor, és a televízióból már ismert Beugró stábját (Novák Péter, Rudolf Péter, Kálloy-Molnár Péter, Pokorni Lia, Szabó Győző) is hallgathatjuk majd szerdánként a Beugró Plusszal. Hétvégenként pedig családi magazint, délutánonként kívánságműsort kínál hallgatóinak a Neo FM. A Class FM menedzsmentje „kultúrát közvetítő zenei rádiót", interaktív, az utóbbi tizenkét év továbbvihető vívmányait vállaló, az európai kereskedelmi rádiózás elemeit is átvevő adót ígért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!