Szeged és környéke

2019.09.02. 08:55

Elkezdődött az új tanév, októberben lesz az első szünet

A tömegközlekedésben új menetrendet és várhatóan közlekedési káoszt hoz többek között a mai nap, ami az első tanítási napja a 2019/2020-as tanévnek. Az első szünetre októberig kell várni.

Suki Zoltán

Megkezdődött ma a 2019/2020-as tanév, ami 2020. június 15-ig, hétfőig tart. A megye két tankerületi központjának adatai szerint a Csongrádban nagyjából 31 ezer diák indult reggel el az általános és középiskolákba. A diákoknak összesen száznyolcvan (a szakgimnáziumokban 178, a gimnáziumokban, szakközépiskolákban és szakiskolákban 179) napig kell iskolába járniuk – kivéve a végzősöknek, a középfokú iskolákban. Nekik az utolsó tanítási nap 2020. április 30-án, csütörtökön lesz. Az első félév 2020. január 24-ig tart majd, az iskolák január 31-ig értesítik a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről.


Az első hivatalos szünet az őszi lesz, ami október 26-tól november 3-ig tart. Ezután a téli jön, ami már átnyúlik 2020-ba. Ez december 20-án kezdődik, és január 5-én lesz vége. A tavaszi szünet pedig április 9-től április 14-ig tart.


Addig azonban el kell jutni valahogy az iskolába, és ezt a legtöbben tömegközlekedési eszközzel teszik, a menetrend pedig, ahogy minden évben, most is változik. Mától ismét az iskolai előadási napokon érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Szegeden. Az iskolakezdés zökkenőmentes indulása érdekében a 2019. szeptember havi és első félhavi helyközi bérletek már augusztus 28-tól érvényesek.

Elkezdődött az új tanév, de nem lesz könnyű eljutni néhány iskolába Fotó: Karnok Csaba

Elkezdődött az új tanév, de nem lesz könnyű eljutni néhány iskolába Fotó: Karnok Csaba

A szegedma.hu szerint a nyári menetrend véget értével a szegedi helyi tömegközlekedésben újra jár a 24-es busz Petőfitelep–Holt-Tisza, valamint a 32-es Honvéd tér–Újszeged viszonylatban.


Október 31-ig a 7F-es járat oda-vissza sűrűbben jár. Hétköznapokon a Mars tér felől 04:25-kor, 05:45-kor, 06:45-kor, valamint 15:38-kor, 16:38-kor, illetve 17:38-kor és 22:45-kor indulnak. Kiskundorozsmáról a 7F-es 6:10-kor, 7:10-kor, illetve 16:03-kor, 17:03-kor és 18:03-kor indul.


Viszont lehet, hogy nem indult könnyen a hétfő reggele azoknak a szülőknek, akiknek az SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumába, vagy az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájába járnak a gyerekei, és autóval próbáltak eljutni az intézménybe. A Boldogasszony sugárúton ugyanis még dolgoznak, és az útfelbontások miatt gyakorlatilag garantált a dugó a következő napokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!