Szeged és környéke

2013.06.19. 21:30

Fesztivált rendezett az IKV bérlője

Szeged - Tételes elszámolást kér az elmúlt húsz évről az IKV-tól egy szegedi asszony, miután márciusban felszólították, költözzön ki önkormányzati lakásából. Bárkányi Editet édesapja és testvére segíti. Állítja, nincs elmaradása, és eddig 200 ezret költött a lakásra. Az IKV szerint meg fognak egyezni. Az asszony azonban ennek a vitának tulajdonítja két hátsófali infarktusát. <br>

Bakos András

A bejárati ajtó a lakás legnagyobb helyiségébe nyílik, lépcsőn kell lemenni, balra a konyhaasztal, jobbra a vécé, és fürödni is itt lehet. A hálószoba egészen más világ, a polcokon könyvek, a sarokban számítógép: látszik, egy ilyen, eredetileg komfort nélküli lakást is rendben lehet tartani. [namelink name="Bárkányi Edit"] 20 éve kapta meg ezt az önkormányzati bérleményt, szükséglakásként.

A ház lakásainak többségét idővel megvették a bérlők. Ehhez is olcsón hozzá lehetett volna jutni, de Edit azért nem szánta rá magát a vásárlásra, mert a ház rossz állapotban volt, a felújítást indítványozó kérvényeket tudomása szerint elutasították. Ő azért bevezettette a gázt, és amikor egy szomszéd a vizet köttette be, s az ő lakásán keresztül lehetett csak áthúzni a csövet, ezt is megoldották. Kérte az IKV-t, segítsen kicserélni a megvetemedett bejárati ajtót, de a válaszból azt szűrhette le, hogy ha akarja, rakhat föl új ajtót, saját költségére. Ezeknek a lakásoknak a bérlőivel ötévente kötnek szerződést, és időről időre megnézik, mennyi a jövedelmük, amely alapján kiszámítják a lakbért. Az a szabály, hogy valamilyen jövedelemmel rendelkezniük kell, és nem lehet közüzemi díjtartozásuk.

Bárkányi Edit a húsz éve bérelt lakásban. Március óta kétségek között él, pedig az IKV szerint nem olyan nagy a gond. Fotó: Schmidt Andrea

Bárkányi Edit a húsz éve bérelt lakásban. Március óta kétségek között él, pedig az IKV szerint nem olyan nagy a gond.
Fotó: Schmidt Andrea

IKV: lehet megoldást találni.

„Nincs semmilyen jogi eljárás folyamatban a kilakoltatásával kapcsolatban (ilyen kis összegnél mindig lehet megoldást találni)" – írta a Bárkányi Edittel kapcsolatos kérdéseinkre válaszul [namelink name="Nagy Ferenc"], az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Szerződése nincs felmondva, és jelenleg csupán a 2011. évi lakbérelszámolásból eredően áll fenn 35 ezer 523 forint tartozása, amelyre 2013. 05. 16-án felszólítottuk. Jelenleg itt tart a „behajtás". Még 2011-ben kötöttünk vele részletfizetést az akkor fennálló 43 ezer 232 forint hátralékára, de azt is – bár kisebb csúszásokkal – teljesítette (volt néhány elmaradt havi lakbére). Az ügyfél nem jelezte azt a problémáját, hogy vitatja a tartozását, nem kereste ez ügyben a jogi osztályt, és nincs tudomásom arról sem, hogy kért volna folyószámla-egyeztetést a könyveléstől. Hozzáteszem, egyszerűbb dolgunk lenne, ha ennél nagyobb nehézséggel, mint fenti bérlőnk ügye – természetesen megértem, hogy neki ez nagyon-nagyon fontos – nem találkoznánk, de számos nagyon nehéz helyzetbe került bérlőnk van, teljesen kilátástalan helyzetben, és esetleg a hozzáállása sem ilyen jó. Ezek után amennyiben mégis kérdése lenne felénk bérlőnknek, kérem, keresse az illetékes osztályokat, vagy fogadóórámra kérjen időpontot."

– Varrónő és vendéglátó-üzletvezető szakmám van, de az utóbbi időben klinikán, idősotthonban dolgoztam, az önkormányzat közvetítésével – számol be Edit. – A legutóbbi munkalehetőséget év végén, központilag szüntették meg, nem jött össze a harminc nap sem, amely alapján 22 ezer forintot kaptam volna. Bár azóta ez a dolog megoldódott, de akkor, amikor a következő szerződést meg kellett kötni, nem volt hivatalos jövedelmem. Mégsem maradtam el a közüzemi számlák fizetésével, mert nyugdíjas pedagógus édesapám és öcsém segít. Eddig mindig rendben fizettem, legalábbis úgy tudtam.

Edit ugyanis értesítést kapott arról, hogy mintegy 50 ezer forint hátraléka van. Először vízdíjként, majd lakbérként határozták meg a fizetnivalót. Ő azonban úgy számolta, nem maradt el a fizetéssel. Azt, hogy mi hangzott el az egyik és a másik részről, amikor Edit intézkedett, már nehéz lenne kideríteni. Az kétségtelen, hogy ha a lakbért a jövedelme alapján számolják, gondban lehettek. Edit azonban azt is megkapta, ne vetítsen arról, hogy ezt a lakást ő tákolgatta, mert azt nyilván az IKV tette. Márciusban pedig felszólították, 30 napon belül költözzön el.

– Nálam itthon minden irat megvan. Jogtanácsost kerestem, kértük, számoljunk el az IKV-val az utóbbi 20 évről, mert én erre a lakásra ezalatt több mint 200 ezer forintot költöttem. Erre még nem reagáltak. Megkaptam, hogy addig csinálom itt a fesztivált, amíg tényleg ki fognak tenni innen, mert erre megvan a joguk. Nekem, mióta ez a hercehurca tart, volt két hátsófali infarktusom.

Az IKV által számolt ötvenezer forintból azóta kifizetett 15 ezret, a többire részletfizetést kért, de közben arról értesült, hogy az IKV a követelés behajtását átadta egy cégnek. Most olyan levelet kapott, hogy az utóbbi hónap után 86 forinttal tartozik még, most már végképp nem tudja, mi alapján. Az asszonyt nem sikerült megnyugtatni azzal, hogy az IKV szerint meg fognak egyezni, és vannak problémásabb bérlők is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!