Szeged és környéke

2008.09.27. 15:30

Fiatalok verekedtek egy sándorfalvi szórakozóhelyen

Sándorfalva - Verekedő fiatalokat állítottak elő a rendőrök szombaton hajnalban az egyik sándorfalvi szórakozóhelyen. Az egyik vendégnek eltörték az arccsontját, és egy másikat is megütöttek.

Delmagyar.hu

Négy 20-22 év közötti helybéli fiatalember ittas állapotban nem sokkal éjfél után inzultálni kezdte a vendégeket az egyik sándorfalvi szórakozóhelyen. Miután az alkalmazottak kitessékelték őket, nem sokkal később visszatértek, és az egyik vendéget arcon ütöttek úgy, hogy eltört az orrcsontja. Ezt követően úgy döntöttek, hogy távoznak, ám a szórakozóhelyről kijövet még egy útjukba kerülő férfit is megütöttek, ő azonban könnyebb sérülésekkel úszta meg az inzultust.

Az időközben értesített rendőrök a helyszínre érve hármójukat elfogták, és a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították. Közben kiderült, hogy volt egy negyedik társuk is, akit a kora reggeli órákban állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként.

A fiatalokkal szemben csoportos garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűncselekmény megalapozott gyanúja alapján indult büntetőeljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!