Szeged és környéke

2011.10.26. 14:59

Figyeljen oda csütörtökön az utakon! Minden sarkon lehet rendőr!

Csongrád megye – "Hármashatár" nemzetközi fokozott közúti ellenőrzés lesz, immár 13. alkalommal Csongrád megyében. A társszervek, valamint a román és szerbiai rendőrök bevonásával végrehajtott akcióra október 27-én délelőtt kerül sor a megye főútjain és autópályáin.

Delmagyar.hu

Az ellenőrzés célja a közlekedési szabályszegések megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása, a román és a szerb rendőrséggel kialakított határ menti együttműködés erősítése és a tapasztalatcsere. Kiemelt jelentősége van ugyanis annak, hogy a szomszédos országok rendőrei jelen vannak az ellenőrzés során.

A fokozott kontroll ideje alatt a határ menti külföldi egyenruhások bevonásával a Csongrád megyei közlekedési rendőrök ellenőrzik többek között a biztonsági öv használatát, a sebességet, az ittasságot, az illegális migránsok kiszűrését. Az ellenőrzésben szintén résztvevő Katasztrófavédelem, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Közlekedési Felügyelőség pedig a vámszabályok betartását, a járművek műszaki megfelelőségét, a veszélyes anyagok szállításának betartását vizsgálja.

Fokozott közúti ellenőrzésre elsősorban azon forgalmasabb útszakaszokon számíthatnak a közlekedők, ahol a külföldi járművezetők is nagy számban megfordulnak. Az ellenőrzésre délután kettőig lehet számítani a megyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!