Szeged és környéke

2019.07.13. 12:25

Ha újrakezdené, akkor is ezt a munkát választaná: Borbényi Zita 40 éves munkáját rangos díjjal ismerték el

Több mint 10 ezer beteget gondoznak és kezelnek évente a hematológiai osztályon, amelynek vezetője, Borbényi Zita már negyven éve a páciensek gyógyulásáért dolgozik. A Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság idei kongresszusán Marschalkó Tamás-díjjal ismerték el munkáját.

Kiss Anna

Pécsen rendezték meg a közelmúltban a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság XXVII. kongresszusát. A társaság által adományozott legrangosabb kitüntetést, a Marschalkó Tamás-díjat idén Borbényi Zita, a Szegedi Tudományegyetem II. számú Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Hematológia Osztályának vezetője vehette át. Borbényi Zita lapunknak el­mondta, kétévente adják át a rangos elismerést.


– Marschalkó Tamás alapvetően a bőr szövettani vizsgálati módszereinek fejlesztésén dol­go­zott, de kutatásai alapján a vérképzőszervi betegségek dok­­tora is lett, ő ismerte fel a plazmasejtek létezését, amelyek a nyiroksejtek speciális al­­csoportját képezik. Azt gondolom, hogy a róla elnevezett díjat a vérképzőszervi betegségek kezelésében, valamint az oktatásban nyújtott munkámmal érdemeltem ki – részletezte a professzor.

Borbényi Zita professzor több évtizedes munkáját ismerték el Pécsen. Fotó: Kuklis István

Borbényi Zita professzor több évtizedes munkáját ismerték el Pécsen. Fotó: Kuklis István

Borbényi Zita elmondása szerint a pályán töltött negyven éve során sokat változott a szakma, elképzelhetetlen fejlődésen ment keresztül a vérképző sejtekhez kapcsolódó betegségek kezelése. – A hetvenes években még csak feltételeztük néhány betegség okát. A döntő változást az hozta, amikor a genetikai eltérések is­­mertté váltak. Ezek azonosítása által a vérképzőszervi betegségeket olyan gyógyszerekkel tudtuk kezelni, amelyek csupán a rosszindulatú sejteket támadják meg, a szervezet egészséges szöveteit nem károsítják. Ha jól ismerjük a rosszindulatú sejtek anyagcseréjét, célzott szerrel tudunk beavatkozni, tehát kemoterápia nélkül is el tudjuk pusztítani őket. Így a betegek életkilátásai egyre ja­vulnak, számos kórkép teljesen meggyógyítható – magyarázza. A dél-magyarországi régió betegeit a szegedi klinika látja el. A részleg rendelkezik őssejt-transzplantációra alkalmas egységgel is, ebből csupán négy van az or­­szágban. Őssejtátültetést olyan vérképzőszervi betegségeknél végeznek, amelyek a hagyományos kezelés mellett kiújulnak, vagy az alkalmazott terápiára nem reagálnak.


– Évente 3-4 ezer esetben történik speciális kezelés a nappali kórházi ellátás keretében, vagyis az infúziót, injekciókat követően haza tudnak menni a páciensek. Az osztályon azokat látjuk el, akiknek folyamatos, több napon át tartó kezelésre van szükségük. Fontos lenne, hogy a jövőben még több betegágyunk legyen, va­­­­lamint a transzplantációhoz szükséges fekvőhelyek számát is bővíteni kellene. Az ápolószemélyzet létszámának bővítése nélkülözhetetlen. Magas szintű oktatásra van szükség, hiszen a mi munkánkhoz állandó jellegű kapcsolat kell más területen dol­­gozó munkatársakkal, a ge­netikusokkal, patológusokkal, mikrobiológus szakemberekkel és a képalkotó eljárásokban gyakorlott szakemberekkel – nyilatkozta. Ezeknek a betegségeknek a kezelésében jelentős mennyiségű vérpótlás szükséges, ennek biztosításában az országos Vérellátó Szolgálat jelenti a segítséget.


Borbényi Zita hangsúlyozta, ha elölről kezdené a munkáját, most kellene pályát választania, akkor is ezt a hivatást választaná a sok-sok nehézség ellenére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!