Házasságlevél a kibucból

A jellegzetes, könnyed, pesti zsidó humort is kiérezni Ephraim Kishon Izraelben írt komédiájából, a Házasságlevélből. A kibucromantikával átszőtt sztori ma már kicsit porosnak tűnik, de remek helyzetei, erős karakterei mégis örökzölddé teszik a darabot. A színpadra állítására vállalkozó Barnák Lászlónak ráadásul sikerült kitűnő színészeket megnyernie a két legfontosabb szerepre. A szegedi közönség egyik kedvence, [namelink name="Szilágyi Annamária"], akire egy vérbeli színigazgató a kasszasiker reményében produkciókat építene, anyaszínházában mostanában nemigen kap tehetségéhez méltó feladatokat.

A Szegedi Pinceszínházban most ő játssza Sifrát, a kibucból indult Borozovszki házaspárból a feleséget. Ajala, a lánya férjhez szeretne menni, csakhogy az ortodox zsidó anyósjelöltnek a szertartáshoz Borozovszkiék negyedszázaddal korábbi házasságlevelére is szüksége lenne. Az egykor a kibucban kiállított fontos dokumentumot sehol sem találják, így a szülők is elbizonytalanodnak, hogy annak idején egyáltalán hivatalos volt-e a házasságkötésük.

Szilágyi Annamária smink nélkül, eszköztelen természetességgel, hol mély részvétet keltve, hol pedig kacagtatva adja a megbántott, dacos feleséget, aki életét családja szolgálatának szentelte, de az új helyzetben – a vadházasság lehetőségétől egyszerre sokkot kapva és felszabadulva – vágyakozva mereng arról, milyen lenne, ha újra a saját életét élné. Ha újra varrónőként dolgozhatna, ha nemcsak otthon a rádióból hallgathatna Beethovent és Csajkovszkijt, hanem esténként hangversenyekre járhatna.

Méltó játszótársa a despota, szűk látókörű férjet, Elimeleh Borozovszkit alakító [namelink name="Pálfi Zoltán"], aki kék overallban olyan magabiztos otthonossággal adja a macsó vízvezeték-szerelőt, mintha egész életében fröccsöt iszogató, feleségét szódáért ugráltató szaki lett volna. Ül a kikacsintó poén: nem az a baj, hogy Elimeleh diktátor, hanem az, hogy tagadja. A Szilágyi–Pálfi páros telitalálat, ez persze korábban más produkcióban is kiderült már, de most újra bebizonyosodik. Elsősorban nekik köszönhető, hogy súlya, mélysége is van az egyébként könnyed kabaréjelenetek füzérének tűnő komédiának.

Szilágyi Annamária (Sifra), Pálfi Zoltán (Elimeleh) és Papp Gabriella (Ajala) az előadás egyik jelenetében. Fotó: Karnok Csaba
[namelink name="Barnák László"] mindvégig jó tempót diktált, székekkel, asztallal, néhány kisebb bútorral egyszerűen, ötletesen és olcsón megoldotta a színpadképet is, ami a színes műanyag csíkokból álló ajtófüggönyökkel nem túl szívderítő látvány, de legalább azonnal felidézi a hetvenes–nyolcvanas éveket, és megfelelő keretet ad a játékhoz.

Az Ajalát játszó [namelink name="Papp Gabriella"] még mindig kislányosan törékeny naiva tud lenni, [namelink name="Rácz László"] bohózatba illő harsánysággal hozza a vőlegényt. A mindig kipában járó ortodox és mániákusan precíz Robert igazi tökfej, anyuka kedvence, akinek tele vannak a zsebei mindenféle kacattal, így az izzadságcseppeket a mindig magával hordozott mosogatószivaccsal törli le gyöngyöző homlokáról. [namelink name="Varga Bálint"] egy tapasztalt amorózó lazaságával adja a kibucból érkezett csábító traktorost, aki nemcsak a tehenekhez ért, hanem ha fel kell vágnia Ajala előtt, angol nyelvű pszichológiai szakirodalommal dobálózik. Színfolt a férfifaló szomszéd víg özvegy, [namelink name="Kis Kata"] vérbő, minden lében kanál Jaffája.

A kabarétréfákba illő poénokon jóízűt nevetett a premieren a publikum. Hallhatóan különösen azok a humorbombák csiklandozták a többségben lévő hölgyközönséget, amelyek a hosszú házasságra és a jó férjre vonatkoztatva fogalmaztak meg örök érvényű tanulságokat.

Szilágyi Annamária (Sifra), Pálfi Zoltán (Elimeleh) és Papp Gabriella (Ajala) az előadás egyik jelenetében. Fotó: Karnok Csaba