Szeged és környéke

2014.02.14. 21:30

Kalmár Ferenc Paksról: Abba nem láttam bele

Szeged - Mai napig téma a paksi atomerőmű bővítéséről szóló parlamenti döntés, amiről Kalmár Ferenc és Varga Géza nyilatkozott lapunknak, akik ott voltak az évtizedekre szóló országgyűlési határozat elfogadásánál.

Szabó C. Szilárd

Ha az eredeti menetrend szerint haladtak volna, csak a héten szavaznak a parlamentben a paksi bővítésről. A kormánytöbbség azonban előrehozta a döntést. A tizennégy megyei képviselő közül hat nem is volt jelen a múlt heti voksoláson, heten igennel szavaztak, és csak egy megyei honatya nyomta meg a nem gombot.

Paks azóta is folyamatosan téma a közéletben, a napokban az LMP szervezett fórumot a témában Szegeden. Mit gondolnak az ügyről a döntésről szavazó honatyák?

– Mérnökként és energetikában dolgozó emberként azt tudom mondani, hogy a műszaki dolgoknak van bizonyos veszélyessége. Veszélyes az autó és a repülő, de veszélyes lehet a számítógép és a porszívó is. Viszont a megfelelő biztonsági rendszerek kiépítésével és betartásával minimalizálhatóak a veszélyek. Az nem újdonság, hogy a nukleáris energiából származó villanyáram a legolcsóbb. Próbáljuk az energiaárakat levinni az átlagos európai árszintre, legalábbis a fizetéseinkhez képest. Ezért úgy gondolom, nincs mit csinálni, mert nincs mivel pótolni azokat a kieséseket, amelyek a következő évtizedekben várhatók, miután leállítanak Pakson két blokkot. Ennél olcsóbb, bejáratott technikájú energiatermelési rendszert nem tudunk mondani – indokolta a fizikus, villamosmérnök végzettségű [namelink name="Kalmár Ferenc"] (KDNP) szegedi képviselő, miért szavazott igennel.

– Az alternatív energiák nagyon jók, nagyon szépek, de sokkal drágábbak. Ezekből a rendszerekből sokkal drágább a megtermelt villamos energia. Mondjuk azt, hogy szegény ember vízzel főz. Megpróbáljuk a piacon jelenleg lévő technikák közül azt, amelyik a legolcsóbb energiát tudja termelni – hangsúlyozta, majd így folytatta: – Ami a biztonságot illeti, nem minden második atomerőműnél van baj. Nem olyan rettenetesen magas a kockázat. Ugye, nem minden második repülő zuhan le. Meg lehet teremteni a biztonságot. Most Fukusimával jönnek, de ne felejtsük el, hogy Fukusimánál tudomásom szerint nem is a földrengés volt a probléma, hanem a szökőár. Paksnál nem lehet ilyen jellegű probléma. Csernobilnál pedig azért volt baj, mert az atomreaktorban nem úgy végezték a kísérletet, ahogy kellett volna. Paks nem olyan típusú atomerőmű, ahol kísérleteket lehetne végezni.

A paksi atomerőmű – izzik körülötte a levegő. Fotó: DM/DV

A paksi atomerőmű – izzik körülötte a levegő. Fotó: DM/DV
Kérdésünkre, valóban az évszázad üzlete az oroszokkal kötött megállapodás, ahogy azt [namelink name="Lázár János"] mondta, Kalmár a következőket válaszolta: – Ami a pénzügyi dolgokat illeti, abba nem láttunk bele, én legalábbis nem láttam bele, nem néztem annyira utána. Mi elég nagy frakció vagyunk, vannak pénzügyi szakemberek, és ott vannak a miniszterek is. Az ember csak bízik abban, hogy amit mondanak, az úgy van.

 Így szavaztak

[namelink name="B. Nagy László"] (Fidesz): nem volt jelen a szavazáson
[namelink name="Bodó Imre"] (Fidesz): igen
[namelink name="Bohács Zsolt"] (Fidesz): nem volt jelen a szavazáson
[namelink name="Botka László"] (MSZP): nem volt jelen a szavazáson
[namelink name="Farkas Sándor"] (Fidesz): igen
[namelink name="Kalmár Ferenc"] (KDNP): igen
Lázár János (Fidesz): nem volt jelen a szavazáson
[namelink name="Mágori Józsefné"] (Fidesz): igen
[namelink name="Magyar Anna"] (Fidesz): igen
[namelink name="Nógrádi Zoltán"] (Fidesz): igen
[namelink name="Ujhelyi István"] (MSZP): nem volt jelen a szavazáson
Varga Géza(Jobbik): nem
[namelink name="Vincze László"] (Fidesz): igen
[namelink name="Zagyva György Gyula"] (Jobbik): nem volt jelen a szavazáson

A 2010-es választáson a szentesi választókerületben indult egyéni jelöltként, de a Jobbik országos listáján jutott a parlamentbe a 68 éves [namelink name="Varga Géza"], aki egyedüli megyei képviselőként nemmel szavazott. Varga 1992-ben alapította meg Galgahévízen az első magyar organikus mezőgazdasági szövetkezetet, amelynek mai napig elnöke. Alapítója volt az Élőlánc Magyarországért ökopártnak.

– Lelkiismereti szavazást kértem és kaptam a Jobbik-frakciótól. Egész életemben a fenntarthatósággal és a megújuló energiákkal foglalkoztam. Meggyőződésem szerint a vidékfejlesztés területén a megújuló energiáknak volna reális esélye. Én mindvégig egy decentralizáltabb rendszerben gondolkodtam, így az atomerőmű kérdése kívül esett az érdeklődési körömön. Az életem munkájának kellett volna hátat fordítanom, ha igennel szavazok a bővítésre azon információk birtokában, amit a kormány a képviselők rendelkezésére bocsátott. Hiányzott a megvalósíthatósági tanulmány és a teljes pénzügyi költségvetés. Tudván, hogy az oroszokkal kötött megállapodás egy keretszerződés, úgy gondoltam, a kereteket nem tudom lelkiismeretesen megszavazni a tartalom nélkül. Én nem akartam sunnyogva nem jelen lenni a szavazáson, ily módon elhallgatva az álláspontomat, mert az hazugság lett volna a részemről – mondta Varga Géza.

Címkék#Paks#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!