Szeged és környéke

2009.02.18. 18:44

Kentaur Csipkerózsikával álmodik

Szeged - Ha díszlettervezőként Kentaur (44) neve szerepel a színlapon, biztos lehet benne a néző: eredeti látványvilágú előadást kap. A világjáró alkotó most Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett új produkciója, a Csipkerózsika színpadképét és jelmezeit álmodta meg a kisszínházban.

Hollósi Zsolt

Erkel László – pontosabban ahogy a művészvilágban mindenki ismeri, Kentaur – több műfajban is sikeres alkotó. Komolyzenei tanulmányai után, az Erkel-ősök zenei tehetségét örökölve, a Satöbbi együttes alapító frontembereként indult. 1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd díszlettervezőként szerzett nemzetközi hírnevet, közben képzőművészként is befutott. Több szegedi sikerdarab díszlete fűződik a nevéhez – nemzetközi karrierje is a Dóm térről indult. Amikor 1994-ben a Miss Saigon színpadképén dolgozott a szabadtérin, a neves producer, Cameron Mackintosh is eljött a bemutatóra. Annyira megtetszett neki a színpadra leszálló helikoptert befogadó merész díszlet, hogy a következő évben meghívta Kentaurt Koppenhágába, ahol kicsit másképpen kellett megcsinálnia ugyanezt a darabot. A Miss Saigonhoz azután Stockholmban, Manilában, New Yorkban és Ausztráliában is tervezett díszletet.

Kentaur most a Szegedi Kortárs Balettel dolgozik: Juronics Tamás új koreográfiáját, a Csipkerózsikát pénteken mutatják be a kisszínházban. – Bár nagyon közel áll hozzám a modern táncművészet, nem csináltam még táncszínházi előadást Szegeden, de Tamással hét-nyolc évvel ezelőtt Budapesten már dolgoztam együtt. Örülök, hogy létrejött most egy közös produkció, izgalmas a kisszínházi tér, speciálisan ide – és a hasonlóan meredek nézőterű Várszínházba – alakítottuk ki a színpadképet. Nem klasszikus, függönyös balettdíszletet találtam ki, hanem egy variábilis, kreatív teret, amely ehhez az izgalmas, új felfogású előadáshoz sokkal intenzívebb, autentikusabb látványvilágot biztosít – mondja a kortárs táncszínházat fontos kifejezési formának tartó Kentaur. Úgy véli, a Csipkerózsika modernsége ellenére nagyon is a lélekre és a szívre ható produkció, amely megérinti majd a közönséget. A jól ismert mesét Juronics Tamással olyan megvilágításban mutatják, ahogyan még nem láthattuk: egy lány nővé válásáról, egy kamasz pszichoszexuális fejlődéséről is szól a darab.

A Csárdáskirálynő tavalyi szabadtéri előadásából Kentaur díszlete is emlékezetes. Fotó: Segesvári Csaba

A Csárdáskirálynő tavalyi szabadtéri előadásából Kentaur díszlete is emlékezetes.
Fotó: Segesvári Csaba

– Visszanyúltunk ahhoz az alaptörténethez, ami jóval korábbi, mint a Grimm-mesék, és aminek semmi köze a Walt Disney-hez. A díszlet és a jelmezek is a mai világot idézik, ugyanakkor próbálják visszaadni azt a lírát, ami benne van a mesében – ajánlja a balettegyüttes új előadását Kentaur. Azt is elárulja: következő nagy munkája a Vámpírok bálja lesz Bécsben. Utána Eszenyi Enikővel, a Vígszínház új igazgatójával dolgozik – a darab címe egyelőre titok.

Emlékezetes színpadképek. Kentaur nagy sikert aratott Peter Pan-előadásával Londonban, Alföldi Róbert nagy vihart kavaró Faust-produkciójával 2003-ban a Szegedi Nemzeti Színházban, majd Budapesten Az operaház fantomjával, a Producerekkel és a Vámpírok báljával. Szegeden legutóbb Eszenyi Enikő alkotótársaként a Marica grófnő színpadképét tervezte a szabadtérin: ebben a produkcióban szerepelt a legnagyobb hegedű, a legnagyobb női cipő és a legnagyobb pitypang, ami díszletelemként valaha is színpadra került.

Erkelt rendezne

Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére 2010 Erkel-év lesz Magyarországon, Kentaur máris sok felkérést kapott Erkel-produkciókra. – Szívesen színpadra vinnék a Dóm téren is egy darabot, de nem feltétlenül a Bánk bánt vagy a Hunyadi Lászlót, hiszen vannak más izgalmas operák is az életműben – mondja Kentaur, aki Erkel Ferenc zeneszerző testvérének, a zongoraművész Tibornak egyenes ági leszármazottja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!