Szeged és környéke

2017.05.15. 14:12

Kötelezővé akarják tenni a borravalót az éttermekben

Jövő évtől 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését javasolja a szállodaszövetség. A vendéglátós hülyeségnek tartja az ötletet, az egyik fiatal felszolgáló szerint ha ezzel javítani lehet az itthoni viszonyokat, kevesebben mennek külföldre.

A. T. J.

– Hülyeség. Jelen pillanatban senki nem tud semmit. Ki kell várni, mi lesz belőle. Olyan ez, mint a vasárnapi boltzár. Az se sikerült nekik – válaszolta Kovács Zsolt, a szegedi Vendéglő a Régi Hídhoz étterem tulajdonosa, amikor azt kérdeztük tőle, mi a véleménye a kötelező borravaló bevezetésének ötletéről.


A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azért lobbizik, hogy 2018-tól kötelezően vezessék be a 8-15 százalékos kötelező szervizdíjat. Erről a közelmúltban egy konferencián számolt be Flesch Tamás, szövetség alelnöke. Flesch azt mondta, a turizmus legnagyobb problémája a munkaerőhiány, amely már menedzseri szinten is fenyeget, ezért komoly bérfejlesztés szükséges, amivel itthon, illetve az ágazaton belül lehet tartani a dolgozókat. Ennek fedezetét az áfacsökkentés mellett a szervizdíj bevezetése jelentheti, amitől szerinte átláthatóbb is lehet a vendéglátás.

Áremelést hozhat

– Ez nem tartja meg a munkaerőt – folytatta Kovács Zsolt. – Nálam most is kapnak jattot a felszolgálók, a régi szokásoknak megfelelően legalább tíz százalékot, amit eltesznek. Soha nem néztem meg a brifkójukat. Mivel a pincérek borravalójából nem kell adózni, a szervizdíjból pedig igen, elképzelhető, hogy az állam így akarja lenyúlni a jattot – méltatlankodott. A vendéglátós hozzátette, ha a törvény előírja, akkor majd alkalmazkodnak hozzá, ami valószínűleg áremelést jelent.

 


Ki kapja?

– A kérdés az, kinél köt ki az a plusz 8-15 százalék. Ha az államkasszába megy, akkor ez csak egy újabb lehúzás. Ha a pincér kap többet, akkor érthető – mondta az étterem egyik vendége két kanál halászlé között. A szegedi Cseh János, aki egykor szintén vendéglátással foglalkozott, 14 éve él New Yorkban. Szerinte a borravaló nem kötelező, hanem az elégedettség fokmérője.


Zádori Roland, a szegedi HBH Bajor Söröző Étterem üzletvezetője tőlünk hallott a szövetség ötletéről. – Senki sem szereti, ha valami kötelező. Hadd döntse el a vendég, hogy ad-e borravalót vagy nem, és mennyit. Ha kötelező lesz a szervizdíj, azt amúgy is a vendég fogja megfizetni – mondta Zádori.

Kisebb városban nagyobb gond

– Még én sem hallottam erről. Egy kisebb városban nem egyszerű megvalósítani, hogy odategyük azt a plusz tíz százalékot – fogalmazott Katona László, a mórahalmi Platán Panzió és 4-es Vendéglő tulajdonosa. – Figyelembe kell vennünk, hogy a vendégeink fele helyi, aki mindennap itt van. Őket érzékenyen érintené a kötelező szervizdíjjal járó áremelés – tette hozzá.

Menni vagy maradni?

– Nyilván nem vagyok elégedett a helyzetemmel. Gondolkodom a külföldi lehetőségeken – mondta Vőneki Dániel. A 20 éves fiatalember négy éve dolgozik a vendéglátásban, a Hansági Ferenc Szakképző Iskolában végzett. – Ha ezzel lehetne javítani az anyagiakon, akkor lehet, hogy többen átgondolnák és maradnának.

Dániel osztálytársai közül többen nem is akarnak Magyarországon elkezdeni dolgozni, amint végeztek, azonnal külföldön vállalnak munkát.


Megkérdeztük szegedi olvasóinkat

Kinek szokott borravalót adni?


Domonkos Angéla (eladó):

– Pincéreknek, taxisoknak, akik jól kiszolgálnak. Ha valaki kedves és igyekszik, esetleg pluszszolgáltatásokat nyújt, annak mindig szívesen adok borravalót.


Tóth László (nagykövet):

– Többnyire pincéreknek, köztük is csak azoknak, akikről tudom, hogy a tulajdonos nem szedi el tőlük a jattot. Nálam egy kedves mosoly és az udvariasság nagyon fontos szempont.


Kondász Edit (ügyészségi megbízott):

– Fodrásznak, kozmetikusnak szoktam adni, és a vendéglátóhelyeken is általában adok. Igyekszem a legjobb helyeket választani, így szinte mindig adok.


Dobó Zoltán (autóvillamossági szerelő):

 – Az anyagi helyzetem miatt nem szoktam adni senkinek. Én sem gyakran kapok borravalót a ügyveleimtől, mondhatni, ez egyfajta oda-vissza

dolog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!