Szeged és környéke

2008.12.10. 14:29

Külföldről érdeklődnek a graffitimentesítő vegyszer iránt

Szeged - Október elején mutatta be dr. Dékány Imre akadémikus professzor, a Szegedi Tudományegyetem Kolloidkémiai Tanszékének vezetője azt a korábbiaknál hatékonyabb és lényegesen olcsóbb módszert, amely szinte makulátlanul távolítja el a falfirkákat.

Juhász László

Most arra voltunk kiváncsiak, a kutatásokban és fejlesztésekben részt vevő tanszék érzi-e már munkájának gyümölcsét.

A Szegedi Tudományegyetemen kifejlesztett, nanoszerkezetű folyadékok képesek arra, hogy a graffitik kivételesen makacs festékét fellazítsák, így azok súrolással, mosással eltávolíthatóvá válnak. Dr. Dékány Imrét – akit novemberben választottak meg a Szegedi Akadémiai Bizottság elnökének – arról kérdeztük, hogy október eleje óta hol, milyen gyakorisággal és milyen időjárási viszonyok közepette használták a graffitimentesítő vegyszert.

Dr. Dékány Imre: Még nincsenek konkrét megrendelések, de optimisták vagyunk. Fotó: Miskolczi Róbert

Dr. Dékány Imre: Még nincsenek konkrét megrendelések, de optimisták vagyunk.
Fotó: Miskolczi Róbert

– Ezekre a kérdésekre konkrét válaszokkal nem tudok szolgálni, hiszen a kifejlesztett vegyszer hathatós marketinge híján csak érdeklődések érkeztek, megrendelések még nem. A falfirka-mentesítő módszer iránt eddig Szlovéniából és Romániából érdeklődtek, pedig a gyártó Medikémia már régen készen áll a szer nagyobb tételben való legyártásra.

Dékány Imre érdekességképpen elmondta: a fővárosból egy szobrászművész érdeklődött a vegyszer irányt, akinek egy köztéri fehér márvány alkotását festették le tetőtől talpig kályhaezüsttel. A V. kerületi Vörösmarty téren lemázolt szobrot készítóje benzinnel kezdte lemosni – természetesen eredménytelenül. A professzor most mintát küldött tanszékének fejlesztéséból, és ígéretet kapott arra, hogy ha a módszer eredményes, bemutatják azt a főváros V. kerületi önkormányzatának.

A szegedi graffitimentesítő csodaszer foltot sem hagy maga után. Illusztráció: DM/DV

A szegedi graffitimentesítő "csodaszer" foltot sem hagy maga után.
Illusztráció: delmagyar.hu

Októberben megírtuk: a fejlesztési eredmények szabadalmaztatását megkezdte az SZTE, ez azóta is folyamatban van, a szegedi „csodaszernek" már érvényes bejegyzési száma is van. Dékány Imre ezúttal is hangsúlyozta: a technológia lényegesen hatékonyabb, és harmadannyiba kerül, mint a már piacon lévő hasonló vegyszerek – és kétség sem fér hozzá, hogy működik.

Támogatták a fejlesztést

Németh István, az IKV Zrt. vezérigazgatója korábban elmondta, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a szegedi egyetemmel a graffitieltávolító módszer kidolgozására, és innovációs alapjából közel 5 millió forinttal támogatta a kutatásokat. Az új technológiát már több hónapja alkalmazzák Szegeden, és azt is vizsgálják, hogy falfelülettől és festéktípustól függően milyen összetételű vegyszer a leghatékonyabb.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!