Szeged és környéke

2013.01.17. 20:55

Másfél milliárd forintot fizetett ki az állam

Csongrád megye - Megszabadultak adósságuktól az 5000 főnél kisebb települések. 34 Csongrád megyei település helyett közel másfél milliárdot fizetett ki az állam. A helyhatóságok mégsem nyugodtak meg, mert az elvonások miatt gyorsan újratermelődik a tartozás.

Dombai Tünde

Tavaly december végén az 5000 lakosnál kisebb önkormányzatok adósságaiért állt helyt az állam. [namelink name="Tállai András"] önkormányzati államtitkár egy hete a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy az 1710 hazai település tartozásainak átvállalása szőröstül-bőröstül kevesebbe került a tervezettnél: 74 milliárdot fordítottak rá.

Mivel a Belügyminisztériumtól az egyes önkormányzatokra vonatkozó adatot nem kaptunk, megkérdeztünk minden egyes településvezetőt. Fábiánsebestyén és Nagytőke nem, a többi 48 azonban adott információt. 14 településnek egyetlen fillér tartozása sem volt, rájuk nem kellett közpénzt költeni. 34 településtől együttvéve 1 milliárd 469 millió forintot vállalt át az állam. Az öt leginkább eladósodott önkormányzatnak több mint 100 millió forint adóssága gyűlt össze. A legtöbbe került Domaszék (166 millió), Szegvár (140 millió), Zsombó (107 millió), Derekegyház (105 millió) és Újszentiván (102 millió) tehermentesítése. A legkisebb összegekkel Csanádalberti és Eperjes (6-6 millió), Ambrózfalva (5 millió), Klárafalva (4 millió), Pusztamérges (3,5 millió) és Magyarcsanád (3,8 millió) terhelte a központi költségvetést.

Jacob Gábor nagyítható grafikája
Jacob Gábor nagyítható grafikája

Ha azt nézzük meg, mennyi adósság jut egy főre a községekben, a legtöbbe Derekegyház, Újszentiván, Pitvaros, Árpádhalom, Mártély „került", a legkevesebbet Baksra (fejenként 5266 forint), Apátfalvára (4911), Földeákra (4655), Pusztamérgesre (2959) és Magyarcsanádra (2206 forint fejenként) kellett áldozni. A lista éllovasa és sereghajtója között 28-szoros a különbség.

Tizennégyek

A jól gazdálkodó önkormányzatok, amelyeknek nem volt adóssága: Balástya, Csanytelek, Csengele, Ferencszállás, Királyhegyes, Kiszombor, Kövegy, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Óföldeák, Pusztaszer, Ruzsa, Üllés.

A megkérdezett polgármesterek a támogatás ellenére sem lélegeztek fel. Még a „nullások" sem, hiszen annyira meghúzták a nadrágszíjat az elmúlt években, hogy ne görgessenek maguk előtt adósságot. Azt mondják, várják, hogy a kormányzati ígéret szerint előnyben részesülnek a következő pályázatoknál. Katasztrófának tartja az adósságátvállalást Kübekháza (összesen 23,8 millió adósság) polgármestere. [namelink name="Molnár Róbert"] a település honlapján úgy fogalmaz: hozzávetőleg 37 millió forintot von el tőlük az állam azáltal, hogy elveszi az szja differenciált támogatását, az szja helyben maradó részét, az iparűzési adó ötödét és a gépjárműadó felét. Ilyen sarc mellett a kistelepülések tavaszra kimerülnek. Ezért újabb megszorításokat vezettek be, tűzifát például nem tudnak biztosítani. Ásotthalom (65 millió) előreláthatólag a tavalyi költségvetésének harmadából gazdálkodhat: évi 370 millió helyett idén 160 milliós normatívát folyósít a költségvetés. Petró Ferenc polgármester szerint már most látszik, hogy nem lesz elég, ezért a tavalyi 50 millió helyett 90 milliós hiányt terveznek, holott az új törvény szerint nem lehet hiánnyal kalkulálni.

Vannak előrelátó vezetők. Baks (11 millió) első emberétől, Búza Zsolttól megtudtuk: nem volt tartozásuk, de az adósságkonszolidáció hírére kimerítették a hitelkeretüket, és számlákat fizettek, illetve településfejlesztési nonprofit céget hoztak létre, amely a csatornaberuházást koordinálja. [namelink name="Dobó István"] öttömösi (9,8 millió) polgármester szerint kigazdálkodták volna a számlákat és törlesztőrészleteket, de az államnak átadtak minden elszámolható költséget.

Az adósságkonszolidációban következnek az 5000 lakosúnál nagyobb települések; megyénkben 10 ilyen van: Algyő, Csongrád, Hódmezővásárhely, Kistelek, Makó, Mindszent, Mórahalom, Sándorfalva, Szeged, Szentes. Ezekkel az önkormányzatokkal február végéig egyeztetnek a szakminiszterek.

A többi, adóssággal küzdő megyei település






Település
Lélekszám (fő)
Átvállalt adósság (Ft)
Egy főre jutó adósság (Ft)
Derekegyház
1 703
105 000 000
61 656
Újszentiván
1 850
102 000 000
55 135
Pitvaros
1 523
55 940 000
36 730
Árpádhalom
533
19 200 000
36 023
Mártély
1 318
45 171 000
34 272
Domaszék
4 883
166 000 000
33 996
Zsombó
3 515
107 000 000
30 441
Szegvár
4 738
140 000 000
29 548
Felgyő
1 290
32 000 000
24 806
Deszk
3 681
84 743 000
23 022
Csanádpalota
3 080
67 559 000
21 935
Tömörkény
1 802
39 500 000
21 920
Dóc
794
15 581 000
19 623
Ópusztaszer
2 237
43 651 000
19 513
Tiszasziget
1 766
34 000 000
19 253
Székkutas
2 330
41 000 000
17 597
Bordány
3 251
53 038 000
16 314
Ásotthalom
4 053
65 000 000
16 038
Zákányszék
2 837
44 000 000
15 509
Kübekháza
1 574
23 800 000
15 121
Öttömös
734
9 830 000
13 392
Csanádalberti
487
6 000 000
12 320
Röszke
3 336
40 000 000
11 990
Eperjes
559
6 000 000
10 734
Ambrózfalva
536
5 055 000
9 431
Forráskút
2 142
20 000 000
9 337
Klárafalva
530
4 004 000
7 555
Szatymaz
4 772
33 500 000
7 020
Maroslele
2 158
12 000 000
5 561
Baks
2 089
11 000 000
5 266
Apátfalva
3 149
15 464 000
4 911
Földeák
3 152
14 672 000
4 655
Pusztamérges
1 183
3 500 000
2 959
Magyarcsanád
1 531
3 378 000
2 206

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!