Szeged és környéke

2009.12.04. 20:43

Mikulás-invázió Szegeden

Szeged - Mikulások inváziójára számíthatunk a hétvégén Szegeden: földön, vízen, levegőben szórják majd a meglepetéseket a szakállas, puttonyos Télapók.

Bobkó Anna

Bár hivatalosan csak ma este csempészi majd be a Mikulás a kifényesített kis csizmácskákba ajándékait, az SZTE és a Rotaract közös ünnepségén már tegnap délelőtt csokitól, cukorkától duzzadó piros zacskókat adott át a TIK-ben a gyerekeknek, akik többek között az Ágota Alapítványtól és a Dr. Waltner Károly Otthonból jöttek.

Nagy pocakú, piros ruhás Mikulásunk idén többfajta közlekedési eszközt választ magának. Csillagok közt suhanó szánját repülőre, hajóra és lóra cseréli. Ma és holnap összesen hét alkalommal indul a szegedi kikötőből a Mikulás-hajó, amelyen Horti Zoltán hivatásos népmesemondó mesél székely Mikulás-mesét, s közben a Görömbő Kompánia kíséri dudás-tekerős, népies zenével.

Az SZTE és a Rotarack Mikulása már tegnap megajándékozta a gyerekeket a TIK-ben. Fotó: Karnok Csaba

Az SZTE és a Rotarack Mikulása már tegnap megajándékozta a gyerekeket a TIK-ben.
Fotó: Karnok Csaba

Majd érkezik a vízi Mikulás, aki csokit oszt szét a gyerekek között. Már leparkolta az egyik szabad hangárban szánját, s egy Cessna 182-esre cserélte a repülőtéri Mikulás. Nincs elkésve az, aki szeretne beülni mellé egy körre – óránként indul a Mikulás-repülő. A gyerekek a felejthetetlen élmény mellé még csomagot is kapnak. Talán nem sértődik meg Rudolf, a Télapó hűséges rénszarvasa, hogy holnap szabadnapot ad neki gazdája. A Borostyán Birtok Mikulásai ugyanis vasárnap fél kettőkor indulnak el lóháton az árvízi emlékműtől – a gyermekklinika kis betegeit látogatják és ajándékozzák meg. Aztán végiggaloppoznak a Tisza Lajos körúton, a Dóm téren, a Somogyi utcán, így érkeznek el a Széchenyi térre. Útközben szaloncukrot osztogatnak a járókelőknek, akik megsimogathatják a lovakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!