Szeged és környéke

2009.03.27. 20:06

Nem lóghatnak büntetlenül

Szeged - Szankcionálni fogják az önkormányzati képviselők igazolatlan hiányzását Szegeden. A képviselő-testületi és a bizottsági ülések 75 százalékán ott kell lenni. A szigorítás a bizottságok külső tagjaira is vonatkozik.

Gonda Zsuzsanna

Büntetést kapnak ezentúl azok a szegedi önkormányzati képviselők, akik túl sokat hiányoznak a közgyűlésről és a bizottsági ülésekről. Erről a tervről lapunk már tavaly novemberben beszámolt, a közgyűlés elé azonban csak a jövő pénteki ülésen kerül a javaslat. A tervvel minden frakcióvezető egyetért, így jövő héten nagy valószínűséggel megszavazzák saját büntethetőségüket a szegedi politikusok. A szegedi közgyűlés bérköltsége egyébként egy évben 73 millió 654 ezer forint.

Az előterjesztés szerint a képviselő alapdíját – ezt most bruttó 111 ezer 800 forint – 25 százalékkal csökkentik, ha fél év alatt a közgyűlési ülések több mint felén nem vesz részt, és a hiányzását nem igazolja. Amennyiben az ülések több mint negyedén nincs ott, 12,5 százalékkal csökken az alapdíj.

A városatyák most egy bizottsági tagságért – az alapdíjon felül – 27 ezer 950 forintot kapnak. 50 ezer 310 forintot, ha két bizottság tagjai, 100 ezer 620 forintot, ha a bizottságban elnöki pozíciót töltenek be. A jövőben ezekről az ülésekről sem lehet felelőtlenül hiányozni. Ha ugyanis hat hónap alatt ezek több mint feléről maradnak távol, akkor 25 százalékkal, ha több mint negyedéről, 12,5 százalékkal csökken a díjuk. Az előterjesztés szerint a „lógásért" büntetik a bizottságok külső tagjait is. A szankció hat hónapra szól.

Ha azonban igazolt a hiányzás, nem kell pénzmegvonástól tartani. Ilyennek számít például a betegség, vagy ha valaki egy ügyben személyes érintettsége miatt nem szavaz, vagy emiatt nincs jelen az ülésen.

Hiányzók toplistája

A 2006. október 12-i alakuló üléstől a 2008-as nyári szünetig 91 órát ülésezett a szegedi közgyűlés. Ez idő alatt Mécs László (képünkön, MDF-ESZE) hiányzott a legtöbbet, csupán 28 óra 37 percet töltött a díszteremben. Az utána következők több mint 50 százalékot teljesítettek: Szabó László (Fidesz) 46 óra 8 percet, Molnár Gyula (MSZP) 50 óra 26 percet, Bakai Csaba (Együtt Szegedért Egyesület) 51 óra, Csapó Balázs (Szegedért Egyesület) 53 óra 36 percet. Az elvárt 75 százaléktól azonban még ők is messze vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!