Szeged és környéke

2019.07.15. 17:18

Nyáron is megéri könyvtárba járni a kamaszoknak

Az Északvárosi fiókkönyvtárat kiskamaszok foglalták el. Ez nem újdonság, olyan 21 gyermekről van szó, akik év közben is szívesen töltik idejüket könyvek között, tehát a könyvtárosok is jól ismerik mindannyiukat. Ők vehetnek részt térítésmentesen a Kamaszablak olvasótáborban.

T.A.

Év közben – és nyáron – is megéri könyvtárba járni. Tanúsítja ezt a gyerekcsapat, akik év közben sikeresen vetélkedtek azért, hogy rész vegyenek ezen a nyári programon. Rengeteget olvastak, szeretik a könyvtárat. Az olvasótábort ötödik alkalommal rendezi meg a Somogyi Könyvtár Északvárosi Fiókkönyvtára nekik. Seres Beáta például másodikos kora óta jár a fiókkönyvtárba, most nyolcadikos. A tábor hivatalos megnyitója előtt elárulta, nekik még nem szóltak, milyen programokat szerveztek erre az egy hétre. Tavaly jártak a tájházban és süteményt is sütöttek közösen, így idén is nagyon várta már, hogy elkezdődjön a tábor.


– Többről szól ez a hét, mint az olvasás szeretete, de az köt össze minket – mondta Tóth Károly önkormányzati képviselő, aki néhány törzstagot fel is ismert. Az igazgató, Sikaláné Sánta Ildikó a könyvtár közösségi jellegét hangsúlyozta. Elvégre sokan szüleikkel érkeznek ide először, majd unokáikat hozzák el olvasni évtizedekkel később. Az igazgató a megnyitó után átadott a Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád Megyei Egyesülete képviselőinek egy ajándékcsomagot, tele a művészetterápiához használt eszközökkel és alapanyagokkal. A könyvtárban még karácsonykor gyűjtöttek 100 ezer forintot az egyesület számára, majd a foglalkozásokat vezető szakemberek vásárolták meg az eszközöket.


Megannyi érdekes program vár a táborozókra egy hét alatt. Rögtön hétfőn ellátogatott hozzájuk Petrovics Kálmán, az NKM Szegedi Vízisport Egyesület klubigazgatója, aki a sikeres kajak-kenusok hétköznapjairól mesélt. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak majd, a Motiváció Műhely saját készítésű szegedi társasjátékát is kipróbálják, és még egy bábművész munkájába is beleshetnek. Csapody Kinga író is mesél nekik, de Bene Zoltán, a Szeged folyóirat főszerkesztője is tart egy foglalkozást.

 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!