Szeged és környéke

2011.02.03. 21:19

Nyertes szegedi kutatók

Szeged - Először nyertek magyar kutatók élettudományokban a European Research Council (ERC) pályázatán – a 2 szegedi tudós összesen 4,72 millió eurós támogatással 5 évig dolgozhat. A szegedi matematikusok az eddigi sikersort folytatva most senior és junior kategóriában is arattak.

Újszászi Ilona

Érett, eddig is komoly eredményekkel szolgáló tudósok, vagyis a seniorok és a legtehetségesebb fiatal kutatók, azaz a juniorok pályázhatnak a European Research Council (ERC) pénzkeretére. Az uniós támogatás célja, hogy Európa legkiválóbb kutatóit a kontinensen tartsa, illetve a világ reményteljes tehetségeit ide vonzza – tudtuk meg Tamás Gábortól. A Szegedi Tudományegyetem Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének 42 éves professzora életkora miatt a junior kategóriára is pályázhatott volna, ám a Nobel-díjasokat is maguk között tudó seniorok körében nyert 2,4 millió eurós támogatást. Az irányításával dolgozó kutatócsoport 4 tagja április 1-jétől 5 éven át vizsgálja az idegsejtek működését – új mechanizmusokat szeretnének felfedezni. Alapkutatásuk eredményének szerepe lehet abban, hogy megértsük például azt, honnan „tudja" az emberi szervezet, hogy az agy mely területére milyen tápanyagellátás érkezzen.

– Az élettudományok területén mindeddig nem volt sikeres magyar pályázat senior szinten. Én 2010-ben biotechnológiai kategóriában nyertem el 2,32 millió eurót, amely a téma eredetisége, érdekessége és fontossága miatt lett az egyike az öt támogatott programnak – mondja Kondorosi Éva, akit 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia és az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája is tagjai közé választott.

A szegedi BAY-GEN 2007-ben magyar–francia kormányközi egyezmény alapján kezdte meg működését. Fotó: Schmidt Andrea

A szegedi BAY-GEN 2007-ben magyar–francia kormányközi egyezmény alapján kezdte meg működését.
Fotó: Schmidt Andrea

Kutatócsoportja több száz kis növényi fehérje biológiai aktivitását vizsgálja, amelyek közül sok hatékony mikrobaölő, és képes még azokat a patogén baktériumokat és gombákat is elpusztítani, amelyekre a jelenleg rendelkezésre álló antibiotikumok már nem hatnak. Ilyen új típusú antibiotikumokra világszerte egyre sürgetőbb az igény mind a humán és állatgyógyászatban, mind a növényvédelemben. Ez a kutatómunka a Kondorosi Éva által elnyert NKTH Teller pályázattal indult 2007-en a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány keretében, az általa létrehozott és irányított Növénygenomikai, Humán Biotechnológiai és Bioenergiai Intézetben. Az ERC-támogatás 2011 májusától lenne felhasználható, de ennek feltétele a szilárd intézményi háttér. A közalapítványokat érintő kormánydöntés miatti átalakulás körül azonban sok a bizonytalanság. Ha nem születik sürgősen megoldás az intézeti háttérre, a pályázat akár el is veszhet...

Matematikusok az élen

Uniós csatlakozásunk óta eddig három körben jelentkezhettek a hazai kutatók az ERC pályázati felhívására. Már az első alkalommal taroltak a matematikusok – többek között az egykor szegedi kötődésű Lovász László akadémikus nyert támogatást. Most az SZTE két matematikusa nyert: senior kategóriában Totik Vilmos, az SZTE Halmazelméleti és Matematikai Logisztikai Tanszékének professzora kapott 400 ezer eurót, hogy a matematikai analízisen belüli 3, egymással összefüggő témáját kutathassa. A juniorok között pedig Röst Gergely, az Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék adjunktusa nyert 800 ezer eurót, így folytathatja kedves témáját, a differenciálegyenletek járványtani alkalmazási lehetőségeinek feltárását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!