Örkény-centenárium a Tótékkal a Pinceszínházban

A megalapításának tízéves jubileumát ünneplő Pinceszínháznak köszönheti a szegedi közönség, hogy az Örkény-évforduló nem maradt teljesen visszhangtalan. A város színházában senkinek sem jutott eszébe, hogy a 20. század egyik legnagyobb magyar drámaírója előtt tisztelegni lehetne egy bemutatóval, pedig darabjai nem avultak el, ma is frissek, már-már sokkolóan aktuálisak. A Macskajátékot például negyven éve játszották itt utoljára, pedig méltó szerepek adódnának benne most több színészünknek is.

A Tóték szerencsére gyakrabban kerül színpadra. Legutóbb 2000-ben a kisszínházban [namelink name="Dörner György"], [namelink name="Király Levente"] és [namelink name="Nagy Anna"] főszereplésével vitte sikerre a társulat, 2010-ben pedig a beregszásziak parádés előadását láthattuk az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Ebben a zseniális darabban az a jó, hogy bármilyen szinten el lehet játszani: amatőr színjátszó kör éppúgy sikert arathat vele, mint a legkifinomultabb, legprofibb társulat. A Pinceszínházban most [namelink name="Czene Zoltán"] állította színpadra, aki a Szegedi Egyetemi Színpad vezetőjeként már több produkcióval is bizonyított, ma pedig már a Dugonics téri magánteátrum sokoldalú munkatársa. A lehetőségeket meghatározó, pontosabban erősen korlátozó stúdiótérből kiindulva kompakt, minimalista színpadképet talált ki, amelynek két fő elemét, a fehérre festett kerti árnyékszéket és a konyhát csak egy mobil rácsos falacska választja el. Örkény özvegyének engedélyével az eredeti darab ötszereplős, feszesre szabott, alig több mint 80 perces változatát játsszák. A rendezőt láthatóan nem a háború érdekli elsősorban – a történet így szinte ma is játszódhatna –, hanem a személyiségen belüli torzulások. Ezek megmutatása persze színészt próbáló feladat; s ebben joggal lehet a nézőnek némi hiányérzete.

Mindenesetre a jellegzetes karaktereket tükrözi a szereposztás. A kényszerítő körülmények hatására szolgalelkűvé váló kisembert, a bumfordi Tót Lajost alakító [namelink name="Rácz László"] telitalálatos választás: humorforrás szinte minden mozdulata, megszólalása. Az anyai aggódásba belesápadt, megtört Tótné Mariskát [namelink name="Papp Gabriella "]érzékletesen jeleníti meg. Ágika szerepében két piros masnival a copfjában [namelink name="Kancsár Orsolya"] a groteszkből néhány pillanatra átbillen a totál abszurdba, és szende falusi kislányba csomagolt, vágyakozó nőstényördögöt játszik. [namelink name="Kancsár József"] Őrnagya nem olyan eszelős, degenerált ideggubanc, nem túlzottan katonás akarnok, ezért talán nem is annyira átütő erejű, mint amit ettől a figurától megszokhattunk.

Az epizódszerepekből összegyúrt Postást groteszk humorral [namelink name="Varga Bálint"] kelti életre. Ebben a változatban Cipriani professzor tételmondatait is vele mondatja ki a rendező: „...a maguk őrnagyát fel fogják akasztani. A maguk őrnagyának a parancsnokát is fel fogják akasztani... Még az őrnagy parancsnokának a parancsnokát is fel fogják akasztani..." A bornírt hatalomnak önfeladással behódoló szolgalelkűség, az össznépi dobozolás és a végül mindig szükségszerűen bekövetkező lázadás megmutatása izgalmasan aktuálissá teszi a Tótékat ma is.

A produkciót várhatóan a következő évadban is műsoron tartja a Pinceszínház.