Szeged és környéke

2019.04.16. 15:20

Pénzbűvölőktől a Szorgos hangyákig - vetélkedőt rendeztek diákoknak

Vigyázz, kész, pénz! címmel rendezett pénzügyi vetélkedőt kedden Szegeden a K&H általános és középiskolások számára.

Kovács András

Reggel az IH-ban az alsó tagozatosok kezdtek, a Pénzbűvölők a szatymazi Szent Istvánból érkeztek, a Piros ötösök és a Piroskák és a Farkasok Csongrádról, a Piroskavárosi iskolából, míg a Szorgos hangyák a szegedi Dózsából. Érdekes, hogy az öt csapatból négy Csongrád megyei volt, míg az 5–6. osztályosoknál csak a piroskavárosi Apróságok tudtak bejutni a négy Békés megyei csapat mellé. A következő két korosztályban már kiegyenlítettebb volt a mezőny.

 

Pénzbűvölőktől a Szorgos hangyákig - vetélkedőt rendeztek nebulóknak. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


A szatymaziakat a pályakezdő osztályfőnök, Dobos Anna vezette, Retkovszky Amira, Maróti Levente, Róvó Máté, Auer Gergő és Tóth Eszter sokat készült a versenyre. A piroskavárosi Oláhné Bencsik Mónika rutinosabb, tavaly túljutottak az első két fordulón, de nem sikerült beverekedniük magukat a regionális döntőbe. Most Justin Attila, Bárány Benedek, Szepesi Alex, Kürtösi Antónió és Paróczai Panka próbálkozott.


Az immár 9. alkalommal jelentkező versennyel a bank célja, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető ismereteket. Nemcsak a fogalmakat kérték számon, összetettebb kérdésekben, esetekben is helyt kellett állniuk a fiataloknak, ahogy később felnőttként majd a mindennapokban is. A szegedi regionális középdöntőn részt vevő 20 csapat izgalmas és kreatív feladatokon keresztül találkozott az öngondoskodás, a digitális bankolás, a biztosítások, a hitelek és az online vásárlások témaköreivel. Minden ötös korcsoportból egy iskola jutott tovább az országos döntőre.


A 3–4. osztályosok közül a csongrádi Piroskavárosi Általános Iskolából érkező Piros ötösök lettek az elsők és jutottak tovább az országos döntőbe. Ugyancsak megnyerte korcsoportját, a 7–8. osztályosok versenyét a GodsOfMoney nevű csapat, ők a Szegedi Fekete István Általános Iskola hírét öregbítik a sikerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!