Szeged és környéke

2019.06.24. 18:51

Rendkívüli intézkedésekre számíthat Szeged a szúnyoginvázió miatt

Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten.

MTI

Mukics Dániel emlékeztetett: április 30-a óta 570 településen, összesen 251 ezer hektáron irtották a vérszívókat. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig.


Hozzátette: országszerte rovarszakértők vizsgálják, hogy hol van a legtöbb a vérszívó, s a gyérítést azokra a településekre koncentrálják.


Arról is beszámolt, hogy a viharos, esős időjárás miatt több településen is elmaradt a múlt héten a permetezés. Ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Dunaújváros térségében és Kecskeméten pótló kezelések lesznek. Továbbá Szegeden a kiemelt szúnyogártalom miatt rendkívüli beavatkozásra lehet számítani pénteken. A Tiszán a hét végén megkezdődött a tiszavirágzás, amelyet figyelemmel kísérnek a szakemberek. A kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat. A Kérészek rajzása, valamint az időjárás befolyásolhatja a gyérítés időpontját.


Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, nyomon követhető a katasztrófavédelem weboldalán – közölte Mukics Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!