Szeged és környéke

2009.05.04. 21:51

Sápadtság, bordal az érettségin

Szeged - Csak a csokijukat és a kezüket tördelő maturandusoké volt tegnap reggel a szegedi Tömörkény-gimnázium. A magyarírásbeli idejére az iskola telefonjait is kikapcsolták. Az igazgató sem aludt sokat: háromnegyed hatra ment a városházára a tételekért – amelyeket könnyűnek találtak a diákok.

R. Tóth Gábor

Sápadtság, kosztüm és öltöny – erről ismertük meg tegnap reggel a magyar írásbeli érettségire indulókat a Mars téren.

– Rövid volt az éjszaka, pedig a magyartól nem tartunk. Józan paraszti ész kell hozzá és négy év tanulás – adott receptet a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola előtt várakozó Gyuris Viktor, Magyar Péter, Szél István és Kónya Zsolt. Fél nyolckor nyílt a kapu, ekkor engedték be őket.

Az igazgató, Kühn János sem aludt sokat: háromnegyed hatra ment a tételekért a városházára, egy nagy kartondobozban hozta el a 154 érettségiző feladatlapjait. A lezárt dobozt kihirdetés előtt fél órával bonthatták fel az igazgatóiban, három tanú jelenlétében. – Délelőtt 10 óráig nem működnek a telefonjaink, nehogy bombariadóval fenyegetőzhessenek. Az iskolát is hermetikusan lezártuk – mesélt az igazgató. Az energiaitalt kortyolgató, öltönyös fiúk és a szőlőcukrot majszoló lányok persze bejuthattak a 11 terem valamelyikébe – egy padban csak egy ember ülhetett, 15-nél többen sehol sem voltak. Egyszerre csak egy diák mehetett ki a mosdóba.

Az első igazán komoly megmérettetés a végzős diákok számára. Osztálytársak, Koncentrálás, fanta. Fotó: Miskolczi Róbert

Az első igazán komoly megmérettetés a végzős diákok számára. Osztálytársak, koncentrálás, fanta. Fotó: Miskolczi Róbert
A 12. B humán osztályának 14 diákja háromnegyed nyolcra már egy „semleges sarokba" csoportosította táskáit, a mobiltelefonok a tanári asztalon sorjáztak. Egy lány még magas sarkúit is levetette, osztálytársa pedig kipakolta kabalacsokiját – egy jól sikerült latinverseny óta ugyanarra a márkára esküszik. Volt, aki másfél literes ásványvizet hozott, mások szénsavas üdítőt, kókuszos csokit. Egy padon előre feltördelve pihent egy tábla csokoládé, fornetti, alma és szendvicsek társaságában.

– Láttam olyan diákot, aki az első órában nem írt egy sort sem, csak kiterítette maga elé kockás abroszát, és étkezett – mesélte Medgyesi Sándor felügyelőtanár, humorral oldva az ekkor már tapintható feszültséget. – A pálinka megvolt reggel? – tett hasonlóan Kühn János, aki az utolsó pillanatban még tollat hozott egyik diákjának. Szinte ez az egyetlen segédeszköz: a feladatlapokhoz csupán helyesírási szótárt lehetett használni – ebből négy sorakozott a tanári asztalon.

Az írásbeli előtt az iskola előtt gyülekeztek a Tömörkény diákjai. Elkelt a biztatás. Fotó: Miskolczi Róbert

Az írásbeli előtt az iskola előtt gyülekeztek a Tömörkény diákjai. Elkelt a biztatás.
Fotó: Miskolczi Róbert

Pontban nyolcig maradtak itt az egyórás szövegértési feladat nyomtatványai – ekkor osztotta ki a lapokat Medgyesi Sándor. Kilenckor begyűjtötte azokat: kezdődött a 3 órás második rész.

11 óra után már szállingóztak ki a kapun a maturandusok. – Radnóti nem szerepelt a feladatsorban! Kevés volt az idő a nyelvtani részre, de a tavalyihoz képest könnyűnek találtuk – árulta el háromórás munka után Magyar Péter és Kónya Zsolt. Ugyanígy vélekedett az ének szakos Somodi Gerda és Seres Dóra. – Ez volt a bemelegítés, a történelem jóval keményebb lesz – jósolták, és egy megkönnyebbült mosollyal távoztak.

Tételek, Radnóti nélkül

A középszintű írásbeli első része, a szövegértési feladat Mikszáth Kálmán Jókai Mórról írott regényének epilógusáról szólt. A második részben három tételből egyet kellett megoldani: Spiró György egy interjúrészlete alapján érvelni amellett vagy az ellen, hogy a klasszikus magyar írók művei ma már nehezebben érthető nyelvük miatt átírandók-e egyszerűbbre; Lázár Ervin Csapda című novellájának elemzése vagy Petőfi Sándor Ivás közben és Vörösmarty Mihály Keserű pohár című bordalának összehasonlítása. Az emelt szintű írásbelin négyféle feladat várt a diákokra. Nyelvi-irodalmi műveltségi teszt egy Babits-esszével, Tóth Árpád Erdő című versének elemzése, értekezés a „jó olvasóról", az olvasásról, illetve rövid glossza „plázázás" témakörben.

Menetrend

Magyarból 4756-an vizsgáztak középszinten a megyében, közülük 2741-en Szegeden. Emelt szinten 79-en, illetve 49-en maturáltak – tudtuk meg Urbán Ferenc Ábeltől, az Oktatási Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának közoktatás-értékelési referensétől. Ma matematikából, holnap történelemből, csütörtökön angolból, pénteken németből vizsgáznak a diákok. Az írásbelik május 25-éig tartanak, június 4. és 26. között rendezik a szóbeliket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!