Szeged és környéke

2015.02.10. 19:14

Szatír ijesztgeti a bölcsészlányokat a BTK-n

Szeged - Egyszer a szegedi bölcsészkar folyosóján, máskor valamelyik mosdóban tűnik fel az a szatír, aki hetek óta félelemben tartja az egyetemista lányokat. Az egyik szemtanú szerint a folyosó közepén is végzett önkielégítést.

Vida-Szűcs Imre

Szatír ijesztgeti a lányokat a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (SZTE BTK) Egyetem utcai épületében – tudtuk meg több különböző forrásból. Információnk szerint a hetek óta visszajáró férfit már beazonosították, és a biztonsági szolgálat nagy figyelmet fordít a kiszűrésére.

– A néprajzi tanszéken és a töriseknél is megfordult már. Mi láttuk sajnos, még a vizsgaidőszakban. Mikor szóltunk a portásnak, annyit mondott, hogy ezzel már nem tud mit kezdeni.

Tud róla, viszont ha nem állunk oda az ajtóhoz, és várjuk, amíg egyszer csak ki akar menni, és azonosítjuk, hogy ő az, addig nem tud tenni semmit. Egyébként egy magas, fekete bilifrizurás, fekete hátizsákos fickó volt, terepzöld színű kabátban – tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő hallgatótól. Azt is elmondta, hogy a szatír önkielégítést végzett a folyosó közepén. Több lány is beszámolt róla a Facebookon, az SZTE BTK csoportban, hogy látta őt. Volt, aki a Petőfi épületben, az amerikanisztika tanszéknél, más a szláv, illetve az olasz tanszéknél.

– Ketten azt mesélték, hogy két külön alkalommal a BTK-n a Klemm Antal Szeminárium melletti mosdóban látták, ahol közös a kézmosó a női és férfi vécé között. Elővette a nemi szervét, és a csapban „mosta", vagy akármit is csinált. Én is többször találkoztam vele a folyosón, érdekes módon mindig csak szerdánként – számolt be egy másik hallgató.

Úgy tudjuk, a fiatal férfi senkit sem szólított meg, nem zaklatta a lányokat. A múlt héten csütörtökön is látták a szatírt, aki zavartan viselkedett. Nem tudta, mit csináljon, először be akart menni a közös vécébe, de mivel a lányok a folyosón ültek, inkább nem ment be. Befordult a sarokba, és ott elégítette ki magát. Amint észrevette, hogy az egyetemisták elmennek jelenteni az esetet, gyorsan eliszkolt.

Kerestük a kar dékánját, [namelink name="Szajbély Mihályt"], aki addig nem kíván nyilatkozni, amíg el nem fogják a magamutogató férfit. A Szegedi Rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének gyanúja miatt
nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!