Szocialista polgármeste gratulál fideszesnek, és viszont

A választások éjszakáján a vesztes gratulálni szokott a győztesnek. Ez a gesztus a politikai etikett eleme, így szokás elismerni a vereséget, ha az ellenfél tiszta küzdelemben győzött. Egészen más üzenetet hordoz, ha ellentétes oldalon álló nyertes polgármesterek gratulálnak egymásnak. Ez a gesztus általában nem tartozik a nyilvánosságra, annál érdekesebb. A néhai vásárhelyi polgármesterről, Rapcsák Andrásról mindenki tudta, nagyon sarkosan fogalmazott, ha baloldali politikusokról volt szó – de az 1998-as önkormányzati választás után üdvözlő táviratot küldött makói kollégájának, Buzás Péternek, és volt rá példa, hogy a nála tárgyaló befektetőcsoportnak a szomszédos várost is a figyelmébe ajánlotta.
Buzás azt mondja, ő inkább telefonálni szokott, mindegyik kollégájának, akit ismer, függetlenül attól, hogy az illető milyen párti. Ez most is így történt.

Nem gyakori, hogy a különböző pártállású politikusok nyilvánosan elismerik egymás sikereit. Ezért keltett figyelmet, amikor Nógrádi Zoltán a Csongrád megyei közgyűlésen – még Frank József elnöksége idején – egy vitában a vásárhelyi és a kisteleki mellett a makói és a szentesi önkormányzat városfejlesztő munkáját is követendő példaként említette. Szirbik Imre megjegyezte, jó lenne, ha ezt a szentesi képviselő-testületben ülő fideszesek is így látnák. A korábbi megyei közgyűlésben jellemzően csendesült a vita, ha egyfelől Szirbik, másfelől Nógrádi is beleszólt. – A választások éjszakáján sok mindennel el voltunk foglalva, Buzással, Botkával beszéltem telefonon. De lesz alkalom arra, hogy találkozzunk, és természetes, hogy gratulálni fogok neki. Nem titok, hogy becsüljük egymást, és ez nem változott – feleli kérdésünkre Szirbik.

– Mi, polgármesterek napról napra konfliktusokat oldunk meg, ezekből számtalan adódik, de az ember úgy próbál dolgozni, hogy minél kevesebb legyen, ezért kénytelenek vagyunk jóval több pragmatikus kompromisszumot kötni, mint a többi politikus – mondja Nógrádi Zoltán. – Szirbikkel, Buzással tizenhat éve ismerjük egymást. Ez idő alatt számtalanszor kerültünk szembe, de nem azért, mert személyesen összekülönböztünk volna, hanem mert épp így hozta a település érdeke – és legalább ugyanannyiszor sodródtunk egy oldalra is, ugyanezért. Egy ilyen munkakapcsolat alatt jól meg lehet ismerni a másik embert. Levelet szoktam írni ilyenkor, de amikor találkozunk, személyesen is gratulálunk egymásnak. Ahogy normális munkahelyen a kollégák gratulálnak annak a munkatársnak, akit öröm ért, megházasodott a gyereke, vagy unokája született. Ez intelligencia kérdése. A választási kampányt nagyon rosszul éltem meg, kell legalább két hét ahhoz, hogy ha találkozunk, erről is higgadtan tudjunk beszélni.