Tehenet fejtünk a SZIN-en egy háromévessel

Gyereket, főleg kicsit fesztiválra vinni? A kérdés megosztja a szülőket. Aki rendszeres fesztivállátogató volt még gyermektelenül, nem tartja ördögtől valónak, hogy a gyerekét is magával vigye nézelődni, zenét hallgatni - persze nem a hangfal mellől, és nem hajnalig. Aki sosem járt ilyen helyen, az el sem tudja képzelni, mit kezdhet magával egy pici gyerek a bulizók között.

Mivel mi az első körbe tartozunk, játszóterezés helyett a SZIN-re vittük a gyerekeket csütörtök délután. Két éve, amikor másfél évesen először járt ott a nagyobbik lányom (a kalandjairól itt olvashatnak), kevés kortárssal találkoztunk - bár úgy hallottuk, sokan vannak kint gyerekkel. Egy év kihagyás után megállapítottuk, hogy a törpék beszivárogtak a buliba. A háti hordozóban csücsülő csecsemőtől a tízéves kiskamaszig megvolt az orgonasíp: mi egy tizenhat hónapos és egy három és fél éves leánygyermeket vittünk bele az élet sűrűjébe.

Nem lepődtek meg a kis családon

Már a hátsó bejáratnál mosollyal fogadták a kis családot a biztonsági őrök, senkin nem látszott meglepetés. Talán akkor egy kevéske, amikor Kata, a kisebbik megpróbálta kienni egy virágládából a földet. A csajok megkapták a SZIN-es műtetkót, aztán Luca elfoglalta a húga babakocsiját, és elrohantunk Kata után, aki jó érzékkel a civilek felé vezetett minket. Az a részleg két éve is telitalálat volt: akkor egy strandlabda, most egy szivárványos zászló volt az első szerzemény.

Utána az ökumenikus sátorba néztünk be, jobban mondva Kata bevetette magát a sátor belsejében elhelyezett szőnyegre, és jó hippi módjára fetrengeni kezdett rajta. A három és fél éves kapott filceket, papírt egy aranyos egyetemista lánytól, és rajzolás után még egy gitárt is megpengethetett párszor - eddig minden rendben. Figyeltük kicsit az ördögbotozókat, aztán bevetettük magunkat egy babzsákosba a re-részlegen. A szülők pihentek, a gyerekek ugráltak fejest meg hasast meg hátast a babzsák fotelekbe - tökéletes program egy nehéz munkanap után!

Persze a fotelek varázsa sem tartott örökké, tovább kellett vándorolni, új tájak felé - mert a gyerek és az öreg, ugye, kíváncsi. Ezt abból vettük észre, hogy a lányok megszöktek mezítláb. Bár a fesztivált kimondottan tisztának találtam, egy kedves biztonsági őr figyelmeztetett, hogy azért akadhatnak éles dolgok a fűben. Amikor a kicsi az asztal alá bújt a papucs elől, még ki is szedte nekem onnan. Én nem tudom, hogyan képezik a biztonsági őröket erre a fesztiválra, de mindig sokkal aranyosabbak, mint bárhol máshol, ahol valaha jártam.

Műtehenet fejni igenis buli

Luca kiszúrta a bordó, Bor teres lufikat, amelyek ellepték idén a Partfürdőt, és sürgősen el kellett indulnunk megkeresni a forrást. Rossz irányba indultunk, de útközben kapott egy lufit, és így találkoztunk egy remek találmánnyal is: a piros-fehér-zöld műtehénnel, amelyet meg lehetett fejni. Luca hamarosan büszkén mondhatta, hogy a tehén bonyolult állat, de én megfejtem. Őstehetségnek bizonyult, bár én elfogult vagyok irányában.

A lufik uralták innentől kezdve az estét. Kata volt, hogy egyszerre hárommal is focizott - mindig kapott valakitől még egy újat. A fesztiválozók mosolyogva kerülgették a gyerekeket: de cuki! - kiáltott fel olykor egy-egy lány, de a fiúk is vigyorogtak. Amikor Kata baba be akart menni zúzni egy rockkoncertre a medencébe, egy szembejövő metálpólós fiatalember elismerően bólogatott: kemény gyerek!

Idén úgy döntöttünk, kicsit belemegyünk az éjszakába, és kint maradunk kilencig - ez a villanyoltás végső időpontja otthon. Félre a Kalákával meg az Alma együttessel, jöjjön a Dubioza Kolektiv! A műélvezetbe kicsit bezavart, hogy Luca tíz percen belül torka szakadtából ordított, mert elszállt a lufija. Hiába mondtam neki, hogy a felhők fölött játszik a többi elengedett lufival, nem hatotta meg.

Sok újat láttak, de semmi rosszat

Futás a borosokhoz, gyors tesztkitöltés, lufi csuklóra köt, vissza a koncertre, színpaddal majdnem szemben, jó messzire attól megáll. A nagylány babakocsiban ülve táncol, anya a babakocsiba kapaszkodva, mellettem egy apuka végigropta a koncertet, nyakában a hároméves forma kislányával. A mulatságnak végül az vetett véget, hogy nagylányom a koncert háromnegyedénél rájött: ez nem is gyerekeknek való zene! Vigyük őt gyerekkoncertre, vagy legalább egy hatalmas ugrálóvárba. Vittük is, de haza. Kata baba jobban tiltakozott, pedig ő az, aki sokszor elájul este nyolckor: szó szerint megbűvölték a fények, a zene meg a sok kedves ember, akikhez odament barátkozni.

Ekkor már majdnem kilenc óra volt, és még mindig nem láttunk tökrészegen fetrengő embert vagy más erkölcstelenséget. Nem történt semmi, ami megijeszthette vagy összezavarhatta volna a lányokat. Ugyanazt tapasztaltuk, mint amikor a másfél éves Lucával indultunk neki a fesztiválnak: egy percet sem unatkoztak a gyerekek. Sok újat láttak, de semmi rosszat, jól elfáradtak, beestek az ágyba és aludtak reggelig - ahogy anya és apa is.