Szentes és környéke

2007.05.30. 16:19

Csanytelek: az ország leghosszabb faluja

A háromezer lakosú Csanytelek, az ország leghosszabb faluja elsősorban a kertészetéről nevezetes. A település képviselői minden hónapban átadják tiszteletdíjukat az önkormányzat által létrehozott Európai Csanytelekért Közalapítványnak.

Blahó Gabriella

Magyarország leghosszabb falujaként tartják számon a Tisza jobb partján elterülő Csanyteleket. A település két legtávolabbi pontja között kétszáz méter híján hat kilométer a távolság. A falu mégsem egyutcás, a birtokszerkezet pedig a Károlyiak idejéből maradt meg, az itt élő zsellérek házaik mellé nagyobb portákat kaptak. Ennek köszönhetően ma Csanytelek egy ligetes, otthonos falu benyomását kelti, ahol a házak mellett szépen művelt kertek sorakoznak. A környezet adottságai miatt előbb a szabadföldi kertészet volt divat, később fóliában termesztettek zöldséget. Újabban a virág kelendőbb. Forgó Henrik polgármester úgy látja, hogy a piac szabályozott, de nem védett a magyar termelő számára, ezért szerinte a csanyteleki termelők helyzetét is nehezíti a külföldről behozott spanyol paradicsom.

Útépítések, felújítások

Forgó Henrik polgármestersége alatt eddig 3,2 kilométer utat építettek, ingatlanokat vásároltak, járdákat, parkolókat újítottak fel, agráripari park kereteit rakták le, kétszer újították fel a művelődési házat – mindez hatszázmillió forintba került. Saját erőből építették újjá az óvodát, a gondozási központot, terveik szerint ezt teszik az iskolával is. Elképzeléseik között szerepel az 1,8 kilométeres tiszai út megépítése is.

A község lakosainak száma háromezer. Évről évre néhányan elvándorolnak a faluból, de körülbelül ugyanannyian telepednek itt meg. Szó sincs arról, hogy az alapfokú oktatási intézmények bármelyikét be kellene zárni. Az iskolában jelenleg 186 diák tanul. Kistérségi együttműködés keretében működik az oktatás a faluban. A polgármester szerint a közeli Csongrád, Felgyő, Tömörkény önkormányzataival nagyszerű az együttműködésük. Szerinte előnyös, hogy a társulásban a három falu együtt 51 százalék szavazattal bír Csongráddal szemben a vitás ügyek eldöntésénél.

A polgármester, aki 2002 óta vezeti a falut, örül annak, hogy a képviselők száma csökkent, így némi megtakarítást sikerült elérni a tiszteletdíjakban. Most kilenc képviselő ajánlja fel minden hónapban járandóságát az Európai Csanytelekért Közalapítvány javára, melyet azzal a céllal hozott létre az önkormányzat, hogy a falu fejlődéséhez szükséges pályázatok önerejét előteremtse. Forgó Henrik szerint a képviselők látják ennek az előnyét, és nem esik nehezükre lemondani a tiszteletdíjukról. Annál is inkább, mert mindannyian laptopot kaptak az önkormányzattól. A számítógépen és elektronikus úton érkeznek hozzájuk most már az előterjesztések, a képviselők hivatalos ügyeiket az interneten intézik.

Ezzel az önkormányzat megtakarította a fénymásolás költségeit. A falu gazdálkodásában ez is tétel, Forgó Henrik pedig igyekszik mindenre odafigyelni. A gyárszerelő üzemmérnök és minőségbiztosítási mérnök végzettségű polgármester eddigi munkahelyein megszokta, hogy valós problémára valós eszközökkel ad választ, a közigazgatás viszont egy irracionális világ. Úgy érzi, ebben a légkörben mégis sikerrel igazodik el, és bízik szülőfaluja fejlődésében.


Csanyteleken jártunk

Megyejáró sorozatunk legutóbbi állomása Csanytelek volt. A faluházban találkoztunk olvasóinkkal egy jó hangulatú beszélgetésen.

Örömünkre a csanyteleki találkozó résztvevői rendkívül tájékozottak voltak az újság tartalmát illetően. Elmondták, hogy lapunk mindennapra tud érdekes olvasnivalót nyújtani. Őrfi Ferenc főszerkesztő-helyettes válaszolt az észrevételekre, és jegyezte a javaslatokat. A falubeliek elismeréssel szóltak terjesztőnk, Mészáros Dezső munkájáról, akinek köszönhetően már kora hajnalban ott van az újság a postaládájukban. Csanyteleken is rendkívül népszerűek Délmagyarország és a Délvilág által kínált nyereményjátékok. Németh Ildikó marketingvezető az elkövetkező akcióinkról beszélt. A találkozón részt vett Blahó Gabriella újságíró és Forgó Henrik polgármester is. Szokás szerint a mostani találkozó is játékkal ért véget. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!