Szentes és környéke

2011.04.25. 20:35

31 kiállító a kézművesízek első fesztiválján: csíramálé adta az ötletet

Szentes - Turisztikai céllal szervezte meg a Szentesi Vendégszeretet Egyesület a kézművesízek fesztiválját. Az országhatáron túlról is érkeztek kiállítók, érdeklődők pedig a fővárosból is.

Králik Emese

Első alkalommal rendezték meg a kézművesízek fesztiválját – 31 jelentkező akadt a felhívásra. Húsvéthétfőn kézművesek, sütő-főző kiállítók, érdeklődő közönség töltötte meg a Művészetek Háza helyiségeit és udvarát.

– A csíramálé adta az ötletet. Az egyesületünk egyik tagja vetette föl: ez egy jellegzetes szentesi étel, akár fesztivált is szervezhetnénk a jegyében. Örömmel fogadtuk a gondolatot, ám úgy éreztük, egyetlen étel kevés lenne, miért ne bővíthetnénk a kört – mondta [namelink name="Molnár Lívia"], a Szentesi Vendégszeretet Egyesület elnöke. – Mivel a csíramálé régen tipikusan böjti étel volt, elhatároztuk: a fesztivált a húsvéthoz kötjük.
Alapvetően a Dél-Alföld gasztronómiáját és kézműveshagyományait szerettük volna bemutatni. Hiszünk abban, hogy a városban a sport mellett a gasztronómia lehetne a fő turisztikai vonzerő. Annak, hogy a fesztivált húsvéthétfőre szerveztük, szintén turisztikai célja volt. Bízunk abban, hogy évek alatt országos hírű eseménnyé válik, és Szentes éppúgy kedvelt húsvéti kirándulóhely lesz, mint Hollókő.

Sokan kíváncsian figyelték a mesterek bemutatóját. A szerző felvétele

Sokan kíváncsian figyelték a mesterek bemutatóját.
A szerző felvétele

Fafaragó, gyékényfonó, tojásfestő, kürtős- és mézeskalácsos, és még hosszan sorolhatnánk a megjelenő mestereket, akik bemutatták tudásukat. A kiállítás interaktív volt, hiszen a látogatók, ha kedvük volt, tevékenyen részt vehettek akár a pogácsasütésben, akár a kishegyesi gibanica készítésében. A készítők kóstolót adtak – és receptet, hogy otthon is elkészíthessük a finomságokat. Megtudtuk: a lokiragu a nevét a füstölt hozzávalókról és a füstön főzésről kapta. A készítés módjától lesz olyan füstös, a csípős paprikától pedig olyan bivalyerős, mint a mozdony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!