Szentes és környéke

2019.09.04. 20:02

Az Árpád-Agrár modernizálta a kertészeti telephelyet és 100 embernek biztosítanak munkát Szegváron

Szegvárért Emlékérmet kapott a szentesi Árpád-Agrár Zrt. a szegvári képviselő-testülettől. A cég bő egy évtizede vásárolta meg a szegvári kertészeti telephelyet, ahol számos fejlesztést hajtottak végre. Mintegy 100 dolgozónak biztosítanak hosszú távra munkalehetőséget.

Kovács Erika

A szentesi Árpád Agrár Zrt. tavaly épített új palántanevelő üvegházat Szegváron. Fotó: Kovács Erika

– Ez volt az ország egyik legelső hajtatott zöldségtermesztéssel foglalkozó telephelye. A térség kertészeinek és a helyieknek biztosított munkát. A cég elnöke megkért bennünket, hogy segítsünk, hogy a telep továbbra is megmaradhasson. Jelentkezett egy másik befektető, hogy megvásárolja a te­lepet, de egészen más célra kí­­­­vánta volna alkalmazni – mondta Csikai Miklós, az Ár­­pád Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója.


– A telepen 6 termálkút mű­ködött. A fóliaházak, üvegházak régiek, elavultak voltak, 25–40 évesek. Az Árpád-Agrár hasonló életkorú üvegházaikhoz képest is jóval leamortizáltabbak. Úgy döntöttünk, ahogy módunk és lehetőségünk lesz rá, hozzálátunk az újjáépítéshez. Minden hektár új üvegház építésével, az én matematikám szerint hosszú távra, 20-30 em­bernek biztosítunk legalább ugyanennyi időre munkalehetőséget. Az elmúlt 13 évben rendkívül jelentős fejlesztéseket hajtottunk itt végre.

Csikai Miklós: A fejlesztéseknél a helyi adottságokra kell építeni. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

Csikai Miklós: A fejlesztéseknél a helyi adottságokra kell építeni. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

A szegvári telephelyen pél­dá­­ul nemrégiben adták át az új palántanevelő üvegházat is, ami nemcsak megjelenésében, hanem technikai felszereltségét tekintve is a XXI. század követelményeinek felel meg.


– Jó tíz évvel ezelőtt azt ígér­­tük, hogy ugyanannyit fej­­lesztünk Szegváron, mint Szen­­tesen. Az utóbbi 3-4 évben ez megváltozott, kétszer annyi fejlesztésünk volt Szegváron, mint Szentesen. A 6 termálkút kapacitása tette ezt lehetővé. Meggyőződésem, hogy mindenhol a helyi adottságoknak megfelelően kell fejleszteni. Térségünkben a legnagyobb érték a szakértelem. Az egykori bolgárkertészek nyomdo­kaiban járva hosszú távon ér­­tékteremtő munkát végzünk, a lehető legkevesebb vegyszer felhasználásával, vagy éppen anélkül.

 Jól érzik magukat a palánták az új üvegházban. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

Jól érzik magukat a palánták az új üvegházban. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

Csikai Miklós elmondta, a szegvári telephelyen mintegy 100 főt foglalkoztatnak, 80 szá­­zalékban helyieket. Kampánymunkák idején pedig még további 30-40 főnek nyújtanak munkát.


– Csak összefogással lehet előrejutni. Ez a légkör jellem­­ző a szegvári munkahelyi kö­­zösségünkre is – mondta az elnök-vezérigazgató, akitől azt is megtudtuk, Szegváron még van 3,5 hektárnyi a 40 éves üvegházakból. Ezek helyére is terveznek pályázati forrás se­­gítségével új, modern üvegházakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!