Ki süt tortát a cukrásznak?

Hétfőtől vasárnapig mindennap már nyolckor a cukrászüzemben van Füsti-Molnár Lajos, hogy a kilences nyitásra rendben legyenek a dolgok. A mai nap annyiban más, hogy megcsörren a telefon, miközben beszélgetünk, jóbarátok hívják, érkeznek a születésnapi köszöntések.  A cukrászmester hetvenhat éves lett. A gyakorlati munkából már kiszállt, a sokéves pult mellett állás megviselte a lábait és a derekát, de a papírokat ő intézi.

Szentes legismertebb cukrásza elmesélte, szinte véletlenül került erre a pályára csaknem hatvan évvel ezelőtt. Eredetileg motorszerelő akart lenni, imádott bütykölni, de hamar kiderült, nem bírta a benzingőzt. – Nehéz volt rátalálnom, hogy mi is az, amit igazán akarok.

Édesanyám Bugyi István professzor szakácsa volt, egyszer az egyik barátja, Rózsavölgyi József főorvos javasolta neki tréfásan, hogy legyek pék, mert annak mindig van mit ennie. Aztán mégsem pék lettem, hanem cukrász. Nagyapám, akit Rákosiék kuláknak bélyegeztek, huszonöt hold földünket vették el, hatvanévesen arra kényszerült, hogy eljárjon fát fűrészelni.

Egyszer Hegedűs Kálmánnál, a vendéglátó cukrászműhelyének vezetőjénél dolgozott, és ő javasolta, hogy válasszam ezt a szakmát. Nagyon sokat tanultam Kálmán bácsitól. Gimnázium mellett végeztem el a képzést, de minden nyáron bent dolgoztam, kézilegény voltam – emlékezett vissza a cukrászmester.

Füsti-Molnár Lajos 1961-ben leérettségizett, rá egy évre pedig a szakmunkás-bizonyítványt is megkapta. Előbb Mindszenten – itt ismerte meg a feleségét –, majd Fábiánsebestyénben dolgozott, Szentesre 1970-ben tért vissza. Munkája révén egy pesti előadáson találkozott egy kaposvári kollégájával, aki azt mesélte neki, felszámolnak egy cukrászüzemet. A használható felszerelést felvásárolta, azokkal indult el az első saját cukrászdája a Bocskai utcában.

– 1972. április másodikán nyitottunk. „Látástól Mikulásig" dolgoztunk, hogy beinduljon. Azt gondolom, hogy a finom süteményhez jó alapanyag kell, megfelelő technika, tudás és az, hogy az ember a szívét-lelkét beletegye. Szeretettel kell az anyaghoz nyúlni, tisztelni kell – vallja a cukrászmester.

Aki sok éve süteményekkel foglalkozik, sokszor azt mondja, már rá sem tud nézni az édességekre. Füsti-Molnár Lajos nincs így ezzel, a dobostorta és a somlói galuska a kedvence, de a finom krémest sem veti meg. A saját születésnapi tortáját viszont nem ő fogja elkészíteni. – Szombaton jön össze a család, sokan leszünk az aszalnál, három fiam, hét unokám és egy dédunokám fog köszönteni. A tortát, borítékolom, hogy a nejem fogja megcsinálni. Még nem tudom, milyen lesz, de mindig kitalál valamit, mindig mást készít – beszélt a közelgő köszöntésről a cukrász.

Az utánpótlás biztosított a családban, két fia viszi tovább a szakmát. Leginkább arra büszke, hogy mások is elismerik a munkáját. – Örülök annak, hogy a saját hazámban is próféta lehettem, hogy megkaptam azt a megbecsülést az emberektől, amit a munkámmal kivívtam. Számomra az a legnagyobb siker, ha elégedett a vendég, és mosolyogva megy ki az üzletből – összegzett Füsti-Molnár Lajos.