Szentes és környéke

2019.08.25. 20:56

Kubatov: Antal és Chomiak az ellenzéket segíti

Megszűnt a Fidesz-tagsága a szentesi Antal Balázs Tibornak és Chomiak Waldemarnak - írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a kormánypárt.

Kubatov Gábor pártigazgató azt írta: a Fidesz színeiben öt évvel ezelőtt megválasztott két jelenlegi képviselő egy maroknyi csapattal, a helyi Fidesz-tagság és közösség többségi döntésével szembemenve, saját polgármesterjelöltet és képviselői listát állított.


– Nyilvánvaló, hogy ezzel a lépéssel céljuk nem lehet más, mint az ellenzéki összefogás hatalomra segítése, a választók megosztása és félrevezetése – áll a közleményben. A pártigazgató azt közölte: mindazoknak, akik önös politikai érdekből, személyes ambícióktól vezérelve, a közösségi érdekeket és értékeket semmibe véve hátat fordítottak saját politikai családjuknak, számolniuk kell a következményekkel.


– A párt alapszabálya szerint ez az érintettek kizárását jelenti, a tagságuk ezzel megszűnik. A jövőben nem jogosultak a Fidesz logójának, arculati elemeinek, kampányeszközeinek használatára, ezzel ugyanis törvényt sértenek – írta Kubatov Gábor.


A pártigazgató felhívta a figyelmet: az önkormányzati választás tétje Szentesen óriási, hiszen elindulhat egy lendületes gazdasági fejlődés, ami munkahelyeket teremthet, számos lehetőséget a fiataloknak, megbecsülést a nyugdíjasoknak és nem utolsó sorban erősítheti a helyben maradást, a város megtartó erejét. Közölte, garancia erre az az új, fiatalos szakértői csapat, amelyet Gémes László polgármesterjelölt vezet, Bozó Zoltán és Holman István támogatásával.


– Azok a szentesi polgárok, akik azonosulni tudnak ezekkel a tervekkel és elképzelésekkel, ne hagyják magukat megtéveszteni, mert az ellenzék láthatóan semmilyen eszköztől nem riad vissza a hatalom megszerzése érdekében – áll a közleményben.

 

Címkék#Szentes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!