Szentes és környéke

2015.07.20. 21:44

Nagymágocsot mindig feljelentik valamiért

Nagymágocs - Notórius feljelentgető keseríti a nagymágocsi önkormányzat dolgozóinak életét. Olyankor kiszállnak a hatóságok és vizsgálódnak. Eddig mindenesetben bebizonyosodott, hogy a feljelentő csak ártani akart, a hatóságok nem találtak semmi szabálytalanságot az önkormányzatnál.

Kovács Erika

Ottjártunkkor a fehérre meszelt nyári szálláson pihentek és kérődztek a juhok a nagymágocsi önkormányzat közmunkaprogram keretében létrehozott állattartó telepén. A szomszédos ólakban pedig a 12 hetes malacok szunyókáltak. A kecskék sem hederítettek ránk, láthatóan jól érezték magukat. Ők a legkezesebbek, látszik, hogy elkényeztették őket a gondozóik.

– Nemrégiben felhívta a jegyzőnket a Herosz Állat- és Természetvédő Egyesület egyik vezetője, hogy bejelentést kaptak, a közmunkaprogramban rossz körülmények között tartjuk az állatokat. A jegyző asszony meghívta őket, győződjenek meg a saját szemükkel, hogy jó helyen és jól élnek az állataink – mondta [namelink name="Szebellédi Endre"] polgármester.

– Közben a hatósági állatorvos is jött egy előre be nem jelentett szemlére, oda is ment feljelentés. Megerősítést kaptunk: az állatorvos jegyzőkönyvbe vette, hogy a 2 kecskét, 8 juhot és a 10 malacot kimondottan jó körülmények között, kiváló kondícióban találta.

Vida János állatgondozó mutatta meg a birkák fehérre meszelt nyári szállását. A szerző felvétele

Vida János állatgondozó mutatta meg a birkák fehérre meszelt nyári szállását. A szerző felvétele
Szebellédi Endre elmondta, a jegyzőkönyvet eljuttatták az állatvédőkhöz, akik ennek ismeretében elálltak a saját ellenőrzéstől. – A Herosz állatvédőit arra kértem, hogy amennyiben éheztetett, bántalmazott, leromlott állapotban lévő lovat, juhot, kecskét, szamarat, disznót visznek hozzájuk, szóljanak, mi szívesen örökbe fogadnánk ezeket a jószágokat. Az állatállományunkat gyarapítanák, nálunk megfelelő ellátásban részesülnének. A terveink között szerepel ugyanis egy agrárpark létesítése, ahol az érdeklődők megismerhetnék a háziállattartást, a gazdálkodást. Ez akár többnapos program is lehet majd, hiszen turisztikai szálláshellyel is rendelkezünk.

Szebellédi Endre arról is beszélt, hogy a közelmúltban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál is feljelentette valaki – szerintük ugyanaz a személy – az önkormányzatot.

– Három intézményünkben zajlott felújítás: ablakcsere, szigetelés és tetőszigetelés. Valaki azzal jelentett fel bennünket a minisztériumnál, hogy eladtuk a régi ablakokat, ami persze nem igaz. A minisztérium munkatársai egy napot töltöttek nálunk, lefolytatták az ellenőrzést, átvilágították a beruházásokat. A kivitelező cég hitelt érdemlő bizonyítékkal szolgált minden régi ablak sorsáról, vagyis semmiféle szabálytalanság nem történt.
Nagymágocs polgármestere azt mondta, sejtik, ki a feljelentgető.

– Nagyon szomorú, hogy az illető megpróbálja lejáratni a saját települését. Az ilyen feljelentések lefoglalják a hatóságok és a hivatali dolgozók munkaidejét, ráadásul a kivizsgálásuk pénzbe is kerül. Reméljük, egyszer csak rájön, hogy hiába próbál fogást találni rajtunk, mi szabályosan végezzük a munkánkat – hangsúlyozta a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!