Szentes és környéke

2016.11.16. 21:41

Vásári forgatag az óraközi szünetekben

A szüleik által készített tárgyakat, süteményeket vásárolhatnak a héten a szentesi katolikus iskola diákjai. Az iskola alapítványa ebből a pénzből segíti például a közösségi programokat.

Králik Emese

– Nagyon sok finom süti van, egy muffint és egy Sport szeletet vettem, mindkettőt 50 forintért – falatozta a szerzeményét a szentesi Szent Erzsébet iskola udvarán Budai Réka.


– A koszorú tetszett anyának, neki vettem. Otthon majd az ajtóra tesszük. Szinte minden, ami itt kapható, „házilag" készült – magyarázta a kislány.


A szentesi katolikus iskolában évek óta hagyomány, hogy Erzsébet-hetet rendeznek. Ilyenkor sokféle programot szerveznek, az egyik a jótékonysági vásár, amely tegnap nyílt meg a diákok közreműködésével egy valódi, korabeli vásári forgatagot idéző műsorral. Az asztalokon található áruk szinte kivétel nélkül a szülők munkái, a befolyt összeg a saját alapítványuk kasszájába kerül, például tanulmányi versenyeket, közösségi programokat támogatnak belőle, mondta Siposné Miskolczi Györgyi igazgató. A gyerekeket a szünetekben várják, az árusítást a szülők vállalják, mindenki annyi időt, amennyit tud, mondta két anyuka, Sinka Renáta és Budáné Gémes Ágnes. – Minden osztály kitalálja, mit állít elő, de van, aki otthon készül. Kapható itt minden: sütemény, fakanál, kis figura, amelyen üzenetet lehet hagyni.


– Biztos veszek még valamit a héten, van otthon bőven zsebpénzem. Ma egy nyugilabdát vásároltam, azért, mert az anyukámék készítették. Lufit töltöttek meg liszttel, gyűrögetni lehet, és attól megnyugszik az ember – mutatta nevetve Balázs Barna Flórián a kis gömbölyű zöld holmit. Lovas mesekönyvet szorongatott a hóna alatt Szőke Török Maja,  a kezében pedig egy olyan nyakláncot, amelyen egy gitármedál lógott. – Azért, mert a jövőben szeretnék elkezdeni gitározni – magyarázta. Nagyon egyforma az ízlésük a barátnőjével, Balogh-Szabó Dórával, mert neki is lovas könyv volt az új szerzeménye. Hoz majd még otthonról zsebpénzt, a delfines medált addig eltették neki, mondta. A héten még pizzavásár, érdekes fizikai kísérletek, zenés előadás, sportrendezvény is lesz, a programot szombaton gálaműsor zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!