Üres asztal

S ha az ember Oslóban jár, ott is talál Grand Cafét. Hanem ebben a norvég kávézóban mindig van egy üres asztal. Ha megtelt a ház, ha tömeg tolong a kávéillatban, ha vizsga után gyülekeznek a norvég bölcsészek és végzős halbiológusok, ha ifjú üzletemberek ünneplik a cégalapítást vagy az év végi nyereségrészesedést, ez az asztal akkor is üresen marad.

Az oslói Grand Cafénak ennél az asztalánál különös, régi szék álldogál, mellette fogas, rajta viseltes, ódivatú kabát, s az asztalon újság, toll, kihajtott sárga füzet hever. Ibsen kizárólagos asztala ez.
Mintha a nagy ember csak elugrott volna valahová, s bármelyik percben visszatérhetne, olyképpen várja vissza őt a hely. Ez az asztal az egyik legszebb hiány, az egyik legszebb hiányzás, amelyről valaha is hallottam.
S mert ilyen nevű kávéház minálunk is gőzölögteti a feketét, hát elgondoltam, kinek járna asztal a mi Grand Cafénkban. Mikszáthnak, Mórának, Tömörkénynek, vagy Juhász Gyulának? Scheiber Sándornak vagy Bálint Sándornak? Baka Pistának, aki jövőre lett volna hatvan?! Vagy az ismeretlen, örök olvasónak, aki felállt, ellépett valahová, de mindjárt jön, s folytatja a mondatokkal való játékot, hadakozást, s mindig pótolja a hiányt, mit egy távozó író hagy maga után?!