Jön az Open Access...??!!

(Itt erről minden olvasható: http://www.soros.org/openaccess )

Sokan úgy gondolták, az ötlet annyira merész, hogy nem is lesz belőle semmi, s valóban sokáig csak elég jelentéktelen folyóiratok startoltak az Open Access jegyében.

A kérdésnek sok ága-boga van, már maga a kezdeményezés is több problémát kíván egyszerre orvosolni. Pl. erősen forszírozza az akkor még meglehetősen új OAI (Open Archives Initiative) protokoll  használatát, ami a lehetővé teszi, hogy a világhálón (pl.  intézményi repozitóriumban) elhelyezett cikkek "arathatók" legyenek, vagyis  szabványos hozzáféréssel letölthetők, összegereblyézhetők és indexelhetők is egyben. Mindez ma már napi rutin a világhálón, s az egyik "legdivatosabb" protokoll a tudományos közlemények, bibliográfiai adatok kezelésében. (Az MTMT 2.0 talán nem is soká majd módot ad arra, hogy a helyi full text repozitóromok és a központi adatbázis össze is kapcsolódhassanak. Pl. Szegeden ezért kérjük a kutatókat-oktatókat arra, hogy "emtémemtézés" közben lehetőleg az intézményi repozitóriumba töltsék is föl az adott cikket...)

A tudományos cikkek íróinak, az alkotó műhelyeknek azonban sokkal lényegesebb a másik gondolat, az OPEN ACCESS. Sokan hajlamosak ezt úgy értelmezni, hogy ennek lényege, hogy INGYEN érhető el a folyóirat, s mindenki demokratikusan, feltétel nélkül hozzáfér a tudományos információhoz. Igen ezzel be is fejezhetnénk, ha Soros György az összes online publikációs fórumot, lapot örökre finanszírozná. A kezdeményezés  anno nagy összeggel indult ugyan (3 millió US $), de ez azért köszönő viszonyban sincs azzal a pénzzel, ami a tudományos publikációs világban kiadói kézen forog. Nyilvánvaló, hogy a kiadást, szerkesztést stb. valahonnan finanszírozni kell, az óriás kiadók egyben hatalmas pénzügyi vállalkozások is, profitra éhes befektetőkkel és dollár milliárdokkal a háttérben. (Tessék arra is gondolni, hogy ugyanezen kiadók üzemeltetik az óriás adatbázisokat is, amelyeknek nem ritkán egyidejűleg milliós felhasználói tábor faggatja a rekordjait.)

Az "ötlet" tehát az, hogy ne a felhasználó, hanem a közlemény előállítója fizessen, s így a nyilvánosság teljes lehet. Ami tehát az Open Access rendszerben más lesz teljesen, hogy mindenki, mindent mindenhonnan elér (már ha minden Open Access lesz), de a kutatók-publikálók fizetik meg a rendszer fenntartását és - értelemszerűen - a publikációs gyakoriságuk alapján.  Ez azt jelenti, hogy a költségeket máshogy kell majd csatornázni, hiszen az pl. a magyar EISZ projekt  (mainapság és még várhatóan két-három évig e-folyóiratok országos előfizetésére fordított) 1,4 milliárdjának egyre nagyobb részét kell visszacsatornázni, hogy a kutatói publikációk támogatására fordítódjon CSAK e-journal vásárlás helyett. S ezt az egyetemi, kutatóintézeti költségvetésekben, s a pályázati rendszerekben is érvényesíteni kell majd.

Előzetes számítások szerint a nagyok és erősek kb. 2000 Euróra taksálnak egy-egy közlési díjat, a kisebb Open Access folyóiratok majd akár ingyen is, de kb. 500 Eurós áron fogadnak egy-egy dolgozatot. Ma úgy tűnik, hogy egy vezető magyar tudományegyetem, vagy csúcskutatóintézet kb. pénzénél marad, tehát amennyiért eddig előfizetett klasszikus folyóiratokat, annyiért tudja is közölni az adott intézmény az eredményeit.

Akkor hát mi lesz az a változás, ami döbbenetes mértékű előnyt jelenthet pl. nekünk magyaroknak az Open Access megoldásban? Az, hogy ezért nem csak az előfizetett (s ki tudja már mennyiszer csökkentett kvótájú) folyóirataihoz fér hozzá az adott kutatói közösség, hanem mindenhez az adott tartományban. Ha az egész rendszer konzekvensen átalakul, akkor mindenhez, mindenhonnan és bármikor és bárki.

Hogy az eddig mindent előfizető és nagyon sokat publikáló igazi nagyok  (a világ csúcsegyetemei és kutatóintézetei) hogy járnak majd, az más kérdés. Nyilván ők információt nem nyernek, eddig is megkaptak mindent, s számukra nem föltétlen annyira örömteli, hogy információs monopóliumuk megszűnik, mert mindenki most már legalább mindent elolvashat. (A közlés lehetőségének demokratizmusa tehát a fényes jövőbe tolódik.)

Azt gondolom, ha kialakul a rendszer, egyáltalán nem lesz rossz, egy ilyen viszonylag kis országnak mint Magyarország biztosan nem, sőt!...  de amíg eljutunk a tiszta Open Access "állapotig", amíg a finanszírozási csatornák átalakulnak, amíg a pénzek megtalálják az új  utakat és az agyak is átállnak az új megközelítésre, addig elég kemény lesz az út, az átmeneti időszak pedig keserves lesz.

Kokas Károly
SZTE Klebelsberg Könyvtár
Szeged