Hamarosan elkezdik a rendelő felújítását

2019.10.27. 10:22

Elköltözött a terhesdiagnosztika a Vasas Szent Péter utcából

Mostanra teljesen kiürült a Vasas Szent Péter utcai 2-es számú rendelőintézet, nemrégiben a terhesdiagnosztika is elköltözött. Információink szerint hamarosan elkezdik az épület korszerűsítését, ahova majd a fogorvostudományi kar költözhet.  

Munkatársunktól

Felújítják a Vasas Szent Péter utcai régi SZTK épületet. Fotó: Török János

Fotó: Torok Janos

Üresen áll a Vasas Szent Péter utcai 2-es számú rendelőintézet, elméletileg hamarosan elkezdik a felújítását. Fotó: Török János

Az mindenesetre kiderült, hogy a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézetből már minden rendelés kiköltözött, a terhesgondozás mellett a fogszabályozás is, ugyanis az épületet átalakítják. 2017. áprilisában lapunkban is beszámoltunk róla, hogy a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kara költözik majd oda. Akkor megírtuk, EFOP-pályázaton összesen 1,3 milliárd forintot nyert a kar a rendelőintézet felújítására. A cikkünkben az állt, hogy a munkálatokat terv szerint 2020 nyarára fejezik be: 1300 négyzetméternyi alapterülettel bővül az épület, új tantermeket, kezelőegységeket, laborokat is létesítenek. A fogorvostudományi kart tizenkét éve alapították, de maga az oktatás csaknem hetven éve ugyanabban a Tisza Lajos körúti épületben folyik. A Vasas Szent Péter utcai ingatlan a 2007-es szegedi egészségügyi átszervezés után önkormányzati tulajdonban maradt, de vagyonkezelője az egyetem. A rendelő ajtajára kitűzött papír szerint hamarosan elkezdődik az épület rekonstrukciója, ám hogy pontosan mikor indulnak el a munkálatok és mikor költözhet ide a kar, arról egyelőre – a közbeszerzés lefolytatásáig – bővebb információt nem kaptunk.

Képalá: Üresen áll a Vasas Szent Péter utcai 2-es számú rendelőintézet, elméletileg hamarosan elkezdik a felújítását. Fotó: Török János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!