A nap, amikor Botka László megbukott

2019.10.02. 07:00

Két éve ért véget a szegedi polgármester miniszterelnök-jelölti álma

Napra pontosan két éve mondott le miniszterelnök-jelöltségről Botka László. Az ellenzéki kommentátorok szerint, azért kényszerült erre, mert megbukott a politikai stratégiája.

Munkatársunktól

– Hibáztam, mert az elmúlt hónapokban nem mértem azt fel, hogy a demokratikus ellenzék több tagja nem győzni akar, hanem túlélni – napra pontosan két éve mondta ezt rögtönzött sajtótájékoztatóján Szeged polgármestere. Érdemes felidézni az akkori felvételeket, Botka László talán még sosem volt ennyire ideges. Monológja közben a hangja is elcsuklott, majd sietősen távozott, faképnél hagyva az újságírókat, pedig jócskán lettek volna hozzá kérdések. 2017. október 2-a a teátrális lemondások napja volt: Botkával szolidaritást vállalva, Ujhelyi István az MSZP alelnöki tisztségéből távozott. Nála azonban nem tartott sokáig az öri-hari, ma már az MSZP egyetlen európai parlamenti képviselőjeként politizál Brüsszelben.

Saját pártja nem kért belőle

Botka vesszőfutása 2016 nyarán kezdődött a szocialista párt tisztújító kongresszusán. Szeged polgármestere az országos választmány élén folytatta volna a munkát és a választási felkészülést, de saját pártja nem kért belőle, inkább Hiller István választották utódjául. A sajtóhírek szerint azért volt elegük Botkából, mert sokaknak nem tetszett, ahogy korábban a választmányi üléseket vezette.

– Ön szavazna egy miniszterelnök-jelöltre, amelyet a saját pártja a vezetőjének sem választ meg? – kérdezte a tisztújítás után az index.hu újságírója.

– Politikatörténeti kuriózum lenne. Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt? – válaszolta akkor Botka.

Mégis politikatörténeti kuriózum lett

Szeged polgármestere csapnivaló jós. Alig telt el öt hónap és a 168 óra hasábjain üzente meg a párttársainak, hogy mégis vállalja a jelöltséget. Indulását három feltételhez kötötte: közös listát, szavazatszerzési képesség alapján kiválasztott egyéni jelölteket és új baloldali politikát követelt. Később Gyurcsánytól is szabadulni akart, pedig nélküle valószínűleg megszűnne a DK. 2017 szeptemberében robbant a politikai bomba. Korábban a civil tüntetések szervezésével és népszavazási kezdeményezésekkel ismertté vált Lattmann Tamás, nemzetközi jogász azt mondta, hogy eredetileg ő lett volna a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, mielőtt közbelépett volna Botka. A párt vezetői kézzel-lábbal tagadták a paktumot.

Botka László a két évvel ezelőtti sajtótájékoztatón. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

A szocik is összementek, béke ma sincs

Nemcsak Botka miniszterelnöki álmai kaptak léket két évvel ezelőtt: az idén májusi európai parlamenti választáson az MSZP-Párbeszéd közös lista mindössze 6,61 százalékot szerzett, amivel egy országgyűlési választáson nem jutottak volna be az Országgyűlésbe. Botkának ezért élet-halál kérdése, hogy minél több logót felragaszthasson plakátjaira. Szeged maradt számára az utolsó menedék: ha veszít, politikai karrierjének is végleg leáldozik. Márpedig békét vagy együttműködést az ő környezetében ma sem lehet látni. Gondoljunk csak a DK jelzésértékű késlekedésére az ellenzéki pártok szegedi „összefogásának” bejelentésekor. Vagy a jövő terveiből kihagyott és önálló polgármester-jelöltként induló dorozsmai szocialista képviselőre, Lauer Istvánra. Vagy Mózes Ervinre, vagy Solymos Lászlóra, vagy a szegedi uszoda kormányzati támogatására…

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában