2021.12.26. 07:00
Az ajándékok, a játékok változtak, a szokások, az ételek nem
A téli ünnepek felidézését a karácsonyokkal folytatjuk. Kollégáink, Kiss Anna és Imre Péter mellett egy vásárhelyi olvasónk, Simon Sándor eleveníti fel gyermekkoruk karácsonyait. Mindegyiknek akadt specialitása, jellegzetessége szokásokban, fenyőkben és ajándékokban.
A gyerekkori karácsonyok a legemlékezetesebbek, a legkedvesebbek: egy ideig azok a pillanatok, amikor ajándékot kapunk, majd amikor adunk is, és lessük a másik arcát, mosolyát, reakcióját.
Az ünnep illata
Péter gyerekkorában nem volt nagy fenyőfakínálat, volt luc- és ezüstfenyő, a műanyag verzió még nem létezett. A lucnak, a klasszikus karácsonyfának volt az az illata, ami „számomra egyet jelentett a karácsonnyal”. – A fenyők mérete úgy csökkent, ahogy nőttem, eleinte panelotthonunk kis szobájában kapott helyet, ott aludtam a közelében a fotelágyon, az ajándékok és a szaloncukrok mellett. Utóbbit időről időre megdézsmáltam és a papírját újra összegöngyölve fent hagytam a fán. Emlékszem, nagyon hullott a tüskéje, hiába porszívóztunk, hónapokkal az ünnep után is találtunk a szőnyegpadlóban tűlevelet – idézte fel Péter.
Pásztorjáték
– December 24-én éjféli misére is mentünk és megyünk most is – mondta Anna –, gyerekként a pásztorjáték szereplői voltunk. Ha máskor nem is, azon az estén biztosan angyalok voltunk. Másnap, karácsony első napján ünnepi szentmise szerepelt a programban, ebédre pedig sorra érkeztek a rokonok. Ez így van ma is, csak már nem készül külön asztal a gyerekeknek.
– Szaloncukor a konzum volt, három ízben és színben: vaníliás, kakaós és málnás. Imádtam, nekem azóta is ez a szaloncukor, a mai világhírű csokigyárak által készítettek számomra nem kötődnek az ünnephez, mert más csomagolásban mindig kaphatók. A díszek régi, féltett családi darabok voltak, gömbökkel, habkarikákkal, boákkal, csúcsdísszel, felakasztható betlehemi jászollal, báli cipővel, szódásüveggel és a júdáspénzzel, illetve az általam papírcsíkokból gyártottak is mindig felkerültek fenyőre, felnőtt koromban is. Még rossz állapotukban sem tudtam azokat „lebeszélni” a fáról.
Játékok, ajándékok
A játékok egyszerűek voltak: lemezből készültek, mint a motoros, a kis vonatok és autók vagy a nyelvét kidugó kutyás persely. Sláger volt a holdjáró, a távirányítós autó „köldökzsinórral”, kézben fogható, elemes irányítóval, a lépkedő robot, a villanyvasút sínekkel, mozdonyokkal és kocsikkal. – Bár utóbbival inkább édesapám játszott, én asszisztáltam és élveztem a látványt, ahogy száguldanak a szőnyegpadlón összeszerelt pályán a szerelvények, melyek olykor kirepültek.
– Népszerű ajándék volt a fiúknál a gitár, én is kaptam, és járt hozzánk egy tanár, nem sok sikerrel, nem gyakoroltam, ezért egy idő után feladta, elmenekült. Ételek közül készült töltött káposzta, húsleves, rántott szelet, szenteste mákos guba, más néven bobajka, de édesanyám nem csinált hozzá sodót, és nem tejjel, hanem forró vízzel öntötte nyakon a kiflikarikákat. Így is felejthetetlenül finomnak tartottam, és legjobban a kiflivégeket szerettem, azokat elkunyeráltam szüleimtől – közölte Péter.
Kilencvenes évek
– A gyerekkoromban már nem konzum szaloncukor volt, viszont a szüleim gyakran emlegették és emlegetik ma is. Az én időmben már a csokoládéba mártott szaloncukor volt a divat, de közel sem volt annyi fajta, mint jelenleg, vehettünk kókuszosat, zselést, vajkaramellást és joghurtosat. A ma kaphatók inkább már bonbonok, mint szaloncukrok – emlékezett Anna. A kilencvenes és a kétezres évek elején már lehetett vásárolni műfenyőt – horribilis áron –, de Annáéknál mindig igazi fenyőt állítottak, mert a szülei szerint úgy igazi a karácsony, ha a fenyő illata bejárja a házat. Igazuk van!
– Gyermekkoromban csak a szülők díszítették a fát, nekünk kötelező délutáni szieszta volt, azzal a „felkiáltással”, hogy ébren tudjunk maradni az éjféli misén. Nem szerettem a délutáni alvást – ma már sokszor visszasírom –, ezért többször próbáltam kiosonni a szobából, de mindig visszatereltek a húgom mellé. Azt mondták: ezt is látja a Jézuska, és csakis úgy lesz ajándék, ha alszom. Minderre azért volt szükség, mert nálunk nemcsak az ajándékokat, a karácsonyfát is a Jézuska hozta. Érkezését csengő jelezte az esti órákban, ahogyan a nagyszüleimnél is, szenteste ugyanis ott vacsorázott a család minden tagja. Ez a hagyomány a mai napig él.
Karácsonyi ételek
Szenteste ebédre halászlé és mákos guba volt és van Annáéknál. – Ebéd előtt almát, mézet, sót, fokhagymát, diót és kenyeret ettünk és eszünk, azért, hogy egészségesek legyünk a következő évben, összetartson a család és kenyér is kerüljön mindig az asztalra. A vacsora párolt lila káposzta, törtkrumpli és sült kacsacomb volt a nagyszülőknél, desszertnek pedig bejgli, mézeskalács és lúdláb. Mézeskalács otthon is sült, és még sok más süti, például extra csokis torta. A karácsonyi étlapról 25-én nem hiányzott a töltött káposzta. A menü ma is hasonló, csak többe kerülnek a hozzávalók.
Szertartás
Annáéknál a mamáéknál kazettás magnóról szólt a Menny- ből az angyal, úgy énekelték közösen, míg otthon magnó nélkül énekeltek néhány dalt a szüleivel és a testvérével. – Ez a szokás mára is megmaradt a gyerekkoromból. Péteréknél a sötétben csak egy kislámpa „virrasztott” a szobában. – A velünk lakó nagyim csengetett, apu felszerelte a fára, és meggyújtotta a csillagszórókat, s a lemezjátszón forgó bakelitről felcsendült a Mennyből az angyal. Mikor véget ért, felgyújtottuk a villanyt, megpusziltuk egymást és kibontottuk a csomagokat. Közben többször újra meghallgattuk a dalt:
Mennyből az angyal lejött
hozzátok,
Pásztorok, pásztorok,
Hogy Betlehembe sietve
menvén
Lássátok, lássátok.
Istennek fia, aki született
Jászolban, jászolban,
Ő lészen néktek üdvözítőtök
Valóban, valóban.
Megjött a Jézuska
– Szenteste délutánján a szülők a gyerekeket elküldték szánkózni. Mi az utca végében lévő körtöltéshez vagy az újvárosi vasúti töltéshez mentünk, ahol az volt a laza, a bátor srác, aki a töltésről lecsúszva átsiklott a fagyos-jeges úton, egészen a Tóth-malom melletti befagyott tóra, amely néha beszakadt alattunk – elevenítette fel az 50-es években, gyerekkorában történteket a vásárhelyi Simon Sándor. – Addig a családok feldíszítették a fenyőt, majd kivitték a kamrába. Este 6 óra körül a szomszédban lakó Mészáros Józsi bátyámék megrázták a bejárati kapu kolompját, és a szüleim azt mondták: itt van, megjött a Jézuska! Kiszaladtam, nem láttam senkit, de mire visszaértem a kemencével fűtött szobába, már a szaloncukorral, becsomagolt dióval, csillagszóróval díszített karácsonyfa és ajándék, zokni, sapka, könyv várt rám. A könyveket azóta is őrzöm – emlékezett.