Szeged

2021.12.13. 12:15

Ehető díszeket kaptak az állatok

A madaraknak és a vadon élő állatoknak készült eleség vasárnap az Állatok karácsonyán. A Szegedi Vadasparknak ez volt az idei utolsó rendezvénye, de az ünnepek alatt is várják a látogatókat, akik hasznos információkkal gazdagodtak tegnap. Így több énekesmadarat is otthonuk közelébe csábíthatnak.

Fotó: Frank Yvette

Az állatkert téli életébe nyújtott bepillantást december 12-én a Szegedi Vadaspark, amely sokadik alkalommal rendezte meg az Állatok karácsonyát. Az eseményen elsősorban a vadasparknak otthont adó er­­dős természetvédelmi területen vadon élő állatokra gondoltak, így a családok a Természetvé­delmi Oktatóközpontban egyedi, ehető díszeket készítettek, amelyeket a medvebarlang mellett található fenyőfára akasztottak fel. 

 

 

Szenti-Kis Réka zoopedagó­gus a Délmagyarországnak elmondta, ez volt az idei utol­­só rendezvényük, amikor a családok a patásoknak ehető díszeket, míg a madaraknak madáretetőt készítettek, a kézműveskedés közben pedig a park szakemberei a madár­etetés jelentőségére hívták fel a figyelmet. A rendezvényszer­vező kiemelte, a madarak nem hulladékeltakarítók, tehát nem elég csak néha kidobálni nekik néhány zöldséget és gyümölcsöt, hanem ennek egy fél éven át tartó folyamatnak kell lennie. Az első fagytól egészen tavaszig folyamatosan eleséggel kell ellátni a madarakat, amelyek így a közelünkben maradnak, és megfigyelhetjük őket, például a rigókat. 

 

Ezúttal az állatkertnek otthont adó erdőben élő állatoknak készült táplálék.  Fotó: Frank Yvette

Hangsúlyozta, olyan eledelt érdemes kitenni, amelyet szívesen fogyasztanak, hiszen csak így maradnak a közelünkben. Éppen ezért vasárnap is megfelelő olajtartalmú magvakból készült a táplálék sertészsír segítségével. A zoopedagógus szerint az egyik legjobb választás a fekete szotyola, amely nincs pörkölve és sózva. Beszélt arról is, hogy a vadasparkban sok vadon élő állat van, például nyúl, őz és szarvas is, nekik almából és répából készült a harapnivaló az Állatok karácsonyán. 

 

 

Emellett a látványetetés sem maradhat el, ezúttal a sarkvidéki tengerekben is élő borjúfókák tréningjét tekinthették meg a látogatók, akiket az év 365 napján vár a Szegedi Vadaspark, tehát az ünnepek alatt is lesz le­­hetőség a kedvencek megtekintésére. Szenti-Kis Réka beszámolt arról is, hogy ahogyan egy-egy állat születésnapjára, úgy az év végi ünnepekre is extra csemegével készülnek a gondozók. 

 

Fotó: Frank Yvette

 

A tél beköszöntével egyébként már több állat, például a trópusi teknősök és a kismajmok is beköltöztek a kifutójukból a belső házukba, a mormoták pedig megkezdték téli álmukat, hogy majd a tavaszi napsugarak csalogassák őket elő. Ettől még nem csendesedik el teljesen a park, ugyanis vannak olyan állatok, amelyeknek ez a legkedveltebb időszaka, ilyenek a szibériai tigrisek és a rozsomákok is. 

Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!